Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Bereczki Imre: Adatok a Óberettyó-mente pásztorainak szellemi életéhez
helységnek. A csárdák a vasutak kiépülésével egyre csökkentek, s a rétségek lecsapolásával a pákászat állandó képviselője is eltűnt a tájról. Ideiglenesen kinntartózkodó alakok voltak a dudások, ill. muzsikások, akik a csárdákban ütötték fel tanyájukat. Róluk részletesebben alább lesz szó. Ugyancsak megfordultak a legelő szélén a vándorcigányok. Róluk nem sokat közöltek a legtöbb időt kinntöltő pásztorok se. A házaló zsidó már inkább felkereste a pásztortanyákat, különösen mióta a nőféle is kiköltözött. A legelő minden részén megfordultak a rendfenntartás emberei, akiket a jobbágy világban ármásoknak, a kapitalizmusban csendőröknek neveztek. Ugyancsak a rendfenntartás embere volt a pusztagazda, aki a legeltető társulat megbízásából ellenőrizte a jószáglegeltető rendet. Mindezeken kívül voltak olyan jövő-menők, akik a rendfenntartó közegek elől húzódtak a gyéren lakott tájra. A jobbágyvilágban passzus nélkül járó egyéneknek nevezik őket a hivatalos iratok. Ezek voltak a pásztorok legalattomosabb ellenfelei, akiktől igyekezett minél hamarabb megszabadulni minden jószágőrző. A második háború végéig rendszeresen megfordult a legelőn a gyepmester, aki az elhullott állatot takarította el. Az eddigiekből következik a pásztortársadalom patriarchális rendje. Ha áll az, amit a bihari havasokban teleltető Papp Mihály kevi kondás mondott a téli makkolásról: „Nem olyan hely az, hogy oda nő menjen", állott ez a többezer holdas lakatlan legelőre is. Mint Hollósi Imre említette 1943-ban: „A pásztorra íppúgy nagy vagyon van bízva, mint egy bankigazgatóra. Oszt hun a fizetíse tűlle?" Ebben benne van a kezére bízott vagyonért való felelősség tudata, ami feltételezi az abszolút megbízhatóságot, jószágismeretet, tiszteletadást a kenyéradóval szemben, a jószág jó állapotban tartását. A nagyjószág pásztorainál fontos volt a tisztességes megjelenés, tekintélytartás a bojtárokkal szemben, de a többi hasonló beosztásban levő pásztorral szemben is, a kút környékének rendbentartása. Mindezekhez járult a pásztorművészet díszítőés előadó formájának a művelése. Ezeket fokozta, ha a nevezett tulajdonságok több nemzedéken át öröklődtek. Az inkább az uradalmi pásztoroknál volt meg, hogy a dísztárgyat készítő pásztor ajándéktárggyal kedveskedett a gazdatisztnek vagy az éppen lelátogató uraságnak. A tekintélyről mondottakat zárjuk Strassburger Ármin túrkevei bankigazgató és ecsegi nagybérlő esetével. A hirtelen meggazdagodott ember a bank tőkéjével külföldre szökött. Az akkori divat szerint a fiatalság kupiét szerzett az esetről. A pásztorok közt egy se akadt, aki a rábízott vagyonnal ilyent próbált volna. A legelő tekintélye érvényesült a zárt településen is. 1943. szilveszterén a hetvenéves Finta Péter bor mellett csendes rászólással elhallgattatott egy nagyhangon kérkedő, Pestre járó kereskedősegédet. A dévaványai Kádár Gyulát 80 éves korában is tisztelettel emlegette minden javakorabeli pásztor. A tekintély hiányát mutatta, hogy a kevésbé rangos pásztornak ragadványnevet adtak. Ezekkel tömegesen találkozunk a régi tanácsjegyzőkönyvekben is. Szép számmal sorolták fel az idős pásztorok is. „Juhász Hazug István", „Losonczy vagy másképp Hazug Márton", 3 „Erdei vagy másképp Hazug Istók" 4 . Az újabbak közül megemlítjük a Csóré, Partonmagoss, Nagy orja vagy másképp Kukora Kiss, Üress Veder, Sánta Geci és az igen népszerű Sipka Nánási ragadványnevet. A tételes jog szabályain könnyen túltette magát a legbecsületesebb pásztor is, különösen ha a jószág feljavításáról volt szó. Nem számított előttük hibának a ve3 Túrkeve, Városi Levéltár, Tanácsjegyzőkönyv IV. 1786, 208. A továbbiakban Tjkv. 4 Uo. 1818. okt. 16.
