Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Benkő Éva: Az ajándékozás szokásai a Szuha-völgyében
választották: mivel mind a papnak, mind a tanítónak volt külön birtoka, ezért egy-két napot a falubeli szegények ingyen dolgoztak a földjükön. A kóstoló nemcsak a papnak, tanítónak járt, hanem mindazoknak a rokonoknak és szomszédoknak, akiknek a kölcsönösség elve alapján küldeni kellett. A falusi embernek mindig számon kellett tartania, kitől mit és mennyit kapott, s neki is hasonló bőséggel kellett küldenie kóstolót, ami általában hurkát, húst, néhol angyalkolbászt, tepertőt, abárolt szalonnát tartalmazott. A kóstolót vagy a gazdaaszszony, vagy a gyerek vitte el a disznóölés másnapján. A disznóölést disznótoros vacsora követte. Ha a vacsorára meghívott családból csak egy személy ment el, akkor a családnak a vacsorát (általában töltött káposztát) el kellett küldeni. Mivel a falvakban szinte mindenkinek volt szőlője, a disznótori kóstolónál jóval kisebb mértékű és jelentőségű volt a szüreti kóstoló. Ugyanakkor nem mindenki bírt földdel, így a földnélküliek, zsellérek a nagyobb gazdákhoz szegődtek el kommendes cselédnek, szolgálóknak, mindenesnek. A cselédeknek a jobb gazdák ünnepnapokon külön ennivalót adtak. Néha, amikor a gazda kiment a mezőre ellenőrizni, hogyan megy a munka, reggelire pálinkát és szalonnát adott munkásainak. Nagyobb munkák után, pl. aratás után végzéskor a gazda aratói aratókoszorút fontak, melyet virággal díszítettek. A koszorú keretjét fából hajlították össze, és a keretet a legszebb búzakalászokkal körülfonták. Egy hosszú rúdon felfüggesztve vitték a gazdához, aki már a háza tornácán várta őket. A gazda udvarában verses köszöntő mellett adták át a koszorút, majd a gazda áldomást ivott aratóival. Zádorfalván asszonyok készítették és nyújtották át a gazdának a koszorút, amelyet a kézügyességéről híres Molnár János felesége font és díszített virággal. A koszorút a jövő évig eltették, a padlásra, a mestergerendára, vagy a ház tornácára akasztották. A koszorú átadása után megkezdődött a késő estig tartó mulatság. E szép ajándékozási szokás megtartásához a munkát vállaló parasztnak érdeke fűződött, mivel ezzel megnyerhette munkaadója rokonszenvét, s ebből adódóan remélhette a következő évre újbóli felfogadását. Ez az aratószokás egyben az aratók nehéz, fáradtságos munkája után lehetőséget nyújtott a felüdülésre, szórakozásra is. A falvak lakói gyermekeiket arra tanították, hogy az arra rászorulókkal, koldusokkal még az utolsó falatot is meg kell osztaniuk. így a falvakba vetődő koldusok szinte minden háznál kaptak valamit. Gyorsan híre terjedt, hogy koldus jár a faluban, így mire a koldus az egyes házak ajtajához ért, már elő is volt készítve a neki szánt élelem: liszt, szalonna, száraz bab, egy szelet kenyér, egy kis vaj. A templomban pénzt adományoztak a koldusnak. Ha egy egész család jutott kódusbotra, akkor a kéregetés a következő módon történt: a férj a kocsin maradt és énekelt, eközben az asszonya és gyerekei kéregettek. Ha esteledett, vacsorára behívták őket a háziak, az istállóban éjszakára helyet adtak nekik. 33 Ma már a cigányok is abbahagyták a koldulást, így az ezzel járó önzetlen adakozás lehetősége megszűnt. Az elmondottakban igyekeztem a rendelkezésre álló anyag segítségével a három falu legfontosabb ajándékozási szokásait bemutatni. A teljesértékű feldolgozást nagymértékben nehezítette az ajándékozás kérdéskörének sokrétűsége, amely módszertani szempontból az adatok rendszerezését gátolta. A rendszerezés hiánya azzal a veszéllyel is járhat, hogy a gyűjtő szem elől téveszt nagyon sok fontos, az ajándékozás körébe tartozó jelenséget. Azonban e hiányosságok ellenére lehetőség adódik a dolgozat elején feltett kérdések rövid megválaszolására. A dolgozatból kitűnt, hogy a gyűjtés vezérfonalának a társadalom orientációjú vizsgálatot tartottam. Arra a kérdésre, hogy tükröz-e az ajándékozás társadalmi helyzetet a három faluban, a 33 Bó'di Erzsébet gyűjtése.
