Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Szabadfalvi József: Vándorárusok

kosság a házakat tavaszi nagytakarítás, a halottak eltakarítása, járványos betegségek, így pl. az 1873-as kolera után. Lehetett tőlük kapni nagyobb szurokfáklyákat is, ezeket éjjeli szekerezésnél és lakodalmak alkalmával, az udvar kivilágítására használták. Ugyancsak az északi megyékből jártak vándor orvosságárusok, az ún. füvesek is. Tőlük vették a tályoggyökeret, amelyet ember és jószág daganatába húztak bele, kérődzőfüvet, ezt adták be ha megállt a tehén kérődzője. Árusítottak különféle kenőcsöket és porokat, itt vásároltak egyféle port a lókupecek, amitől a gebéből is paripa lett. Használták ezt a lovaslegények is lakodalom alkalmával, szépen tudott táncolni tőle a ló. A szitások és a rostásók is a Felvidékről jártak, morvaországi fátyolból készített szitákkal. A fátyolszitával lehetett a megőrölt lisztet kiszitálni a száraz-, vízi- vagy szélmalomban őröltből. így választották külön a tésztalisztet, a kenyérlisztet, a dercét és a korpát. A rosta „szitája" rézdrótból készült. „Ezelőtt minden leánynak megvolt a maga rostája. Az elnyomtatott és felszelelt búzát, mielőtt a kamrába vagy a magtárba vitték, előbb kézirostával felrostálták. Öt-hat asszony vagy leány a felszelelt garmada mellé állt, merített a rostájával és a leterített rostáló ponyvára rostálta az életet. Ezt a rostálást karélyozásnak is hívták, mert úgy forgatta, karélyozta, hogy a búza mindig magasan a rosta oldalához simult, az ocsú a közepén, a tetején maradt, ezt ledobta róla a rostáló. Szépen hallott augusztusban, a nyomtatás idején, a szép holdvilágos estéken az öt-hat asszony szép, ütemesen szóló rostálása." A szelelőrosta vagy a kalmárrosta kb. száz éve került be Nádudvarra. Az északi vármegyékből érkeztek a drótos-, üveges- vagy ablakostótok, akik a falu utcáit járva így jelezték jöttüket: „Drótoztassanak, foltoztassanak!" ill. „Ablakot csináltassanak, ablakot!" A munkadíj pénz vagy élelem volt, megesett, hogy ebédet adott a mesternek a háziasszony. A drótos árusított kész tepsiket is. Esernyőkészítő kereskedő is járta néha az utcákat, egykoron az értelmiségieknek, az iparos és kereskedők feleségeinek volt csak esernyője. Kiáltozással adtak hírt magukról, vagy helyben javítottak, vagy elvitték, és amikor elkészült, visszahozták az esernyőket. Jellegzetes figura volt egykor a bosnyák. Tört magyarsággal beszélt, buggyos nadrágja, piros, bojtos sapkája volt, házalva, piacokon árusított, de vasárnap is odaállt a templom elé. Nyakába asztalformájú ládika volt akasztva, ebben hordta, innen árulta portékáját. Bicskát, borotvát, zsebórát, fésűt, cigarettatárcát stb. árusított. A paprikaárusok ugyancsak délről jött emberek voltak, kis fehér zsákokban hordták az erős és az édes paprikát vásárról-vásárra, piacról-piacra. Árujukat magukkal hordott kis űrmértékkel mérték ki. A teknővájó- vagy oláhcigányok kenyérsütő teknőt, sütőlapátot, különböző nagyságú gyúróteknőt, kisebb-nagyobb baromfi- és sertésetetőt és itatóvályút hordtak, árultak. A vándorló cigányok megvettek a Tisza, a Hortobágy vagy egy tó partján egy lábon álló fűz- vagy nyárfa csoportot, mellé letelepedtek, kitermelték és feldolgozták a fákat. A férfiak faragtak, az asszonyok pedig a környékbeli falvakat és városokat járták. Vándorló mesteremberek voltak az üstfoldozó cigányok. Árultak és foltoztak rézüstöket, serpenyőket, hússütő nyársakat, vaslábakat, fúrókat, szegeket, később pedig tepsiket is. Foglalkoztak állatgyógyítással is, elsősorban lovakat orvosoltak. Az emlékezet szerint tudtak veszetség elleni gyógyszert is. A fütyülős zsidó rossz, girhes lóval járta a falvakat, a határt, pusztákat, tanyákat, uradalmakat és pásztorszállásokat. Magacsinálta fűzfasíppal fütyült, vette a