Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Szabadfalvi József: Vándorárusok

a marhahajcsárokról és a fuvarosokról. A szegény ember élete c. kötetében.

11 FÜVESSY Anikó a méhészet és a vándorkereskedelem kapcsolatával,

12 PETERCSÁK Tivadar a Zempléni-hegység szlovákjainak vándoriparával,

1

' ERDÉLYI Zoltán a bakonyi villakészítők balkáni kapcsolataival,

1

'

1 CSALOG Zsolt a paraszti kereskedelem és a munkamigrációval foglalkooztt.

lu Alig vizsgálta viszont a magyar néprajztudomány azt, hogy egy-egy település milyen kapcsolatban van a közelebbi vagy távolabbi tájjal az árucsere vonatkozásában. Melyek azok a naturáliák vagy kézműves iparcikkek, amelyeket az egykori falvakban nem maguk állítottak elő, hanem máshonnan szereztek be. Idevonatkozóan DOBROSSY István és VIGA Gyula közösen megírott mátraderecskei,

16 valamint ifj. BARTA János regéci

1

' tanulmányára hivatkozhatom. Jelen írásomban Hajdú megye egyik jeles községének, Nádudvarnak idevonatkozó anyagát közlöm, az adatok összegyűjtésében nagy segítségemre volt öreg barátom, a boldogult emlékezetű Balázs Lajos.

18 Nádudvarra és környékére az első világháborúig igen sok vándorárus járt. A történeti Felvidékről szlovákok és magyarok, Kárpátaljáról és Erdélyből ukránok, románok, magyarok és székelyek. Ritkábban gyümölcsöket, gyakrabban háziipari termékeket, vagy mesterségük készítményeit hozták, leginkább lóvontatta szekéren, de akadt közöttük gyalogárus is. így járt pl. a drótos és az ablakos. Leginkább kiáltással adták a lakosság tudtára érkezésüket, kivételt képeztek azok, akik csak vásárokon vagy hetipiacokon árusítottak. A gyalogárusokat a kutyák gyakran megkergették, ellenük bottal, ostorral vagy korbáccsal védekeztek. A vándorárusokat nem mindig az etnikumuk szerint különböztették meg. A Felvidékről érkezőket következetesen íoíoknak hívták, még akkor is, ha csak palócos akcentussal beszéltek. Az alföldi parasztnép fülének ez már rossz magyar kiejtést, idegen etnikai hovatartozást jelentett. Az Erdély felől érkezetteket pedig jobbára oláhnak, emlegették, noha az itteni magyarsággal nem volt olyan nagy a nyelvi differencia, és igen sok faragó székely is akadt közöttük. Ez utóbbiaknak viszont a ruházatuk volt szokatlan. A tót és az oláh kifejezéseknek a századfordulón nem volt csúfoló, bántó, vagy nacionalista tartalma. Nádudvaron meg sem értették volna a román és a szlovák terminusokat. Az egy-egy vidékről eljáró vándorárusok ismerték egymást, gyakran összeállottak, együtt jártak. Egyesek a községben béreltek egy kisebb kamrát, azt raktárként használták, onnan hordták az árut a szomszédos falvakba. Vegyük sorra a Nádudvart és a környékét érintő vándorkereskedelem tevékenységét: u KISS Lajos: A vásárhelyi híres vásárok. Szeged, 1956.; KISS Lajos: A szegény ember élete. Budapest, én. 12 FÜVESSY Anikó: A méhészettel kapcsolatos vándorkereskedelem Észak-Borsodban. Ethnographia, LXXXII. 197

1. 28-34. 13 PETERCSÁK Tivadar: Vándoriparosok a Zempléni-hegységben. Ethnographia, LXXXIV. 1973. 540-541.; PETERCSÁK Tivadar: Hegyköz. Borsodi Kismonográfiák, 6. Miskolc, 1978. 54—57. 14 ERDÉLYI Zoltán: Bakonybéli villakészítők balkáni útjai. Néprajzi Közlemények, 1959. 4. 818. 15 CSALOG Zsolt: Paraszti kereskedelem és munkamigráció. Palóckutatás módszertani közlemények, XVI. Eger, 1973. 16 DOBROSSY István-VIGA Gyula: Szerkezeti változások a falu gazdasági életében, in. BAKÓ Ferenc (szerk.): Mátradcrccske. Néprajzi Tanulmányok. Eger, 1978. 19-7$. 17 ifj. BARTA János: Falu és külvilág. A miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei, 16. Miskolc, 1977. 83-93. 18 Az anyaggyűjtést az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején végeztem. Balázs Lajos minden etnográfusokat támogató segítségére ezúton is hálásan emlékezem.