Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Bakó Ferenc: A település, építkezés történeti, néprajzi kérdései és csoportalakító ereje a poroszlói Tisza-tájon

szédos északi területekről származott. A másik két püspöki falu: Tiszanána és Tiszahalász a XVIII. század utolsó harmadáig érintetlen, mert az elsőt nagy határa, gazdagsága, a másodikat szegénysége mentette meg ettől a sorstól. Itt csak részlegesen cserélődött ki a lakosság, a reformátusok egy része a helyén maradt. Tiszanánáról 1771-ben 102 család vándorol el és 1773-ban telepednek le az új lakosok, Tiszahalászon az időpont egyenlőre ismeretlen és a betelepülők származáshelyét sem ismerjük. A kiskörei és sarudi telepítés tapasztalataiból arra lehet következtetni, hogy az //; lakosság nem távoli vidékekről költözött ide, hanem szomszédos, vagy egészen közeli területekről, olyan tájról, amely többé-kevésbé része ennek a Tisza menti kistájnak, így részese az itt lakók népi kultúrájának is. A változás tehát nem olyan nagy jelentőségű, mint azt az írott források tükrözik. Nézetem szerint ez a lakosságcsere mechanizmus visszavetíthető a korábbi, hasonló folyamatokra is, elsősorban a török hódoltság alatti átformálódásra. Valószínű, hogy a hódoltság végén az összeírásokban megjelenő új népesség nem is annyira új, a jobbágyok a háborús időkben többször is helyet cseréltek, de a kistáj népesség zömében túlélte ezt az időt és belőle sarjadt ki az újkor népe. Annak ellenére, hogy a történeti források a lakosság középkori folyamatosságának megszakadását sugallják, a települések egy része helyét nem változtatta meg. Toroszló, Sarud és Kisköre települési kontinuitása kétségtelen, Pélyé valószínű, a másik két falu helyének megváltozására pedig történeti adatok vannak. Tiszanána a református egyház első anyakönyvében olvasható bejegyzés szerint 1669 táján költözött el a Tisza-partján fekvő régi faluból jelenlegi helyére. Az áttelepülés okát a 3. kép. Szabályos alaprajzú, keresztutcás típusú falu. Kisköre, 1782.