Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Petercsák Tivadar: Adatok a Zemplén-hegység és az Alföld közötti paraszti árucseréhez

rázik, és vasaláskor könnyen tüzet fogott a ruha. A szénégetést sokkal gazdaságosabbnak tekintették a tűzifa eladásánál. Tíz köbméter tűzifából kb. 10 mázsa szenet égettek, amit egyszerre el tudtak szállítani, és drágábban értékesíthették, mint a többszöri fuvart igénylő fát. A szénégetés rendszerint családi vállalkozás volt, idegen segítséget ritkán vettek igénybe. A két világháború között Regécen Onda Ferenc foglalkozott nagyobb tételű széneladással. Az 1940-es években egy nyáron 20 vagon faszenet szállított egy kassai vállalkozónak. Az ilyen nagy üzlet azonban ritka volt. A szenet ócska vászonzsákokba (szeneszsák - Mogyoróska) csomagolták. Egy zsákba 30-40 kg szén fért, egy szekérre 20-30 zsákot is felraktak. Az értékesítés háztartásokban zsákonként, nagyobb tételekben mázsánként történt. A fakereskedelemmel összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy a faszénnel meszszebbre eljártak, a szénkereskedelem nagyobb területet ölelt fel. Szénnel a Hernádvölgy és a Hegyalja falvain, városain túl eljutottak a Bodrogközbe és a Tiszántúlra, Nyíregyháza környékére (Kisvárda, Kék, Kemecsc stb.). A legtöbb szenet nyáron, cséplések idején szállították a faszénnel működő cséplőgépekhez Abaújszántóra, Göncre, Nagyhalászra, Dombrádra, Cigándra, Tiszanagyfaluba. Rendszerint nagyobb mennyiséget rendeltek a malmok, darálók (Telkibánya, Göncruszka, Tokaj, Cigánd, Balsa, Nyíregyháza stb.) és a kovácsok. N. Szűcs János Mogyoróskáról egyszerre 100 mázsa szenet szállított fogadott szekerekkel a nagyhalászi malomba. A két világháború közötti években a malmok 5-6 pengőt fizettek egy mázsa szénért. A piacokon és a házaknál ettől drágábban árulták a vasalószenet. A faszenet nagyon ritkán cserélték közvetlenül búzára, árpára. A második világháborút követő infláció idején a malmokba szállítók olajban, lisztben kapták meg a szén árát, és ebből vásároltak fát otthon a következő égetéshez. A faszénnel való kereskedelem az 1940-es években szűnt meg. Ekkorra a faszenes cséplőgépek eltűntek, a háztartások is kevesebb szenet igényeltek. Mogyoróskán utoljára N. Szűcs János és szomszédja égetett nagyobb mennyiségű szenet 1947/48-ban a diósgyőri gyár részére. Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a Zempléni-hegység és az alföldi jellegű peremterületei között fennálló fakereskedelem mind az eladók, mind a vevők részéről elsősorban gazdasági szükségleten alapult. A recens gyűjtés szerint a századforduló évtizedeitől az 19 50-es évekig intenzív közvetlen árucsere kapcsolatok álltak fenn a két - eltérő természeti adottságú - terület között. A hegyi falvak lakói a közbirtokossági és a közösen vásárolt erdők hasznából, illetve az uradalmaktól vásárolt fa eladásával igyekeztek beszerezni a mostoha természeti körülmények miatt nem vagy nehezen termeszthető mezőgazdasági terményeket. A fában szegény Hernád-völgy és a Bodrogköz falvai a tűzifa mellett a Zempléni-hegységbeli falvak fuvarosaitól a lakóhelyükre szállítva vásárolták meg az épületre való fát is. A tűzifa eladással foglalkozók számáról nincsenek statisztikai adatok. Mindenesetre ez a hegyi falvakban szinte minden fogattal rendelkező családot érintett, természetesen különböző mértékben. A legtöbben csak alkalomszerűen, a mezőgazdasági és erdei munkák szüneteiben jártak a fával vásárokra és a síkvidéki falvakba. A félkész termékeknek jó piacot jelentettek a hegyaljai iparosok, szőlősgazdák. A fa mezőgazdasági eszközök készítésével és árusításával jóval kevesebben - falvanként néhány család - foglalkoztak, mint tűzifa eladással. Regécen, Mogyoróskán és Háromhután jó pénzkeresetnek számított a faszénnel való kereskedelem. Szénnel viszont nagyobb távolságra is eljutottak, mint a fával. A szénégetés már bizonyos értelemben üzleti tevékenység volt, hiszen nagyobb pénzbefektetést igényelt és rendszeres lekötöttséget jelentett. A fával és származékaival való árucsere közvetlen formában vásárokon, piaco-