Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Petercsák Tivadar: Adatok a Zemplén-hegység és az Alföld közötti paraszti árucseréhez

rá." (Bodnár József, 75 éves, Kovácsvágás) Az évek során minden gazdának kialakult az útvonala, és rendszerint ugyanazokba a helységekbe járt. Regééről Onda Ferenc Vilmányba, Vizsolyba, Göncruszkára, Hernádcécére hordta a legtöbb fát. Ritkábban a Hernádon túlra (Novaj, Garadna, Encs) is átment. Kállai László a hegyközi Kovácsvágásról elsősorban Pacin, Karcsa, Karos, Bodroghalom, Cigánd, Ricse, Tiszakarád falvakba járt. Nagy ritkán a Tiszántúlra is átment Vencsellőnél. A Hegyközből a Bodrogközbe való szekerezés több napig is eltartott. Ha megadott helyre mentek, pl. Karcsára, akkor estére értek oda a fával. Még aznap lerakták, ott aludtak az ismerősöknél. Reggel felpakolták a csererépát és még aznap hazaértek.

12 A férfiak egyedül jártak a fával. A lónak vastag abroszba (Kovácsvágás), ponyvába vittek szénát az útra, a fuvaros tarisnyából ette a kenyeret, szalonnát. A falvakban ismerősöknél szálltak meg, ha ilyen nem volt, nyáron a szekér mellett is elaludtak a földön. Nagyobb távolságra csak a lófogatos gazdák indultak. A fa eladásával nagyban és rendszeresen foglalkozó Kállai László kovácsvágási gazda az 1950-es években pénzért is adta a fát. így szerezte be az évi 12 ezer forint adó befizetéséhez szükséges pénz nagy részét. A tűzifánál szűkebb körű volt az építkezésre, illetve szerszámnak való fával történő kereskedelem. Az ún. haszonfát sokszor még az erdőn megvették a fakereskedők, de a tulajdonosok maguk is szállították kész helyekre. A bodrogközi falvakban sokan a hegyköziektől rendelték meg építkezés előtt a gerendának, szarufának való fát, akik le is szállították. A 7-8 méteres szálfákat oldaldeszka, illetve bérfa nélkül rakták a szekérre. A nyútót a gerendák hosszának megfelelően engedték. A szálfákat a lőcsök tartották, majd a csatlólánczaX átfogott köteget a csatlóval rögzítették. A Hegyalján értékesítették az erdőn vagy otthon az udvaron faragott félkész és kész termékeket. Tavaszi hónapokban a szőlőkaró iránt volt a legnagyobb kereslet. Már Tokaj-Hegyalja 1614. évi szőlőrendtartása megszabja a forgalomba hozható szőlőkarók méreteit, minőségét és árát is.

13 Komlós (Füzérkomlós) 1680. évi urbáriuma szerint minden jobbágy évente 3000 szőlőkarót hasíthatott, amiből értékesítésre is jutott.

14 A pusztafalusiak és a kovácsvágásiak még a két világháború között is rendszeresen szállítottak szőlőkarót eladásra az újhelyi piacra és a hegyaljai városokba. A szálfákat 180 cm-es darabokra fűrészelték, a fa vastagságától függően kétfelé vagy négyfelé hasították, majd lefaragták és a végét kihegyezték. Tűz fölött meg is párgolták, hogy tartósabb legyen. Mogyoróskán, Regécen, Basken, Pusztafaluban, Kovácsvágáson a férfiak egy részének téli elfoglaltsága volt a hordó dongák, kerektalpak, küllők faragása. A félkész termékeket a hegyaljai kádároknak, bognároknak adták el. Ehhez a fát többnyire maguk is vásárolták. A faragás azonban szűkebb körű volt, mint a tűzifa-értékesítés. Könnyebb keresetnek tekintették a favágásnál, főleg olyanok foglalkoztak ezzel, akik nem bírták a nehéz erdei munkát. Saját szükségletre majdnem minden férfi el tudta készíteni a fa mezőgazdasági eszközöket (szerszámnyelek, villák, gereblyék).

15 A Zempléni-hegyvidék belső falvai közül főleg Háromhuta lakói, a hutások faragtak eladásra. Pesty F. az 1860-as években így ír a három Hutáról: „Lakosai egy része . . . télen által az erdős hegyekbe ölfa vágással, szénégetéssel, fa szakajtók, kanalak tsinálásával foglalkoznak. Középhutának lakosai évenkénti élelmek fenntartására ablak rámákat, melye12 Nagy Géza szíves közlése. 13 Adalékok... XX. 159. 14 Országos Levéltár U et C. 66/41. Közli ROMÁN János é. n. 50. 15 IKVAI Nándor 1967. 176.