Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Paládi-Kovács Attila: Piac és vándorárusítás a Losonc-vidéki magyar kertészfalvak életében

ben még általános volt a faborona használata. Ezt fogak nélkül lehetett venni Losoncon, majd otthon a falu kovácsával rakatták bele a vasfogakat. Káinon, Berzencén, Briszticskán lakó szlovákok árultak boronát sok más faáruval egyetemben (rétlya = létra, kocsikerék, csép, favilla).

9 A kertkultúrákhoz használt földeket két-három évenként javították istállótrágyával. A trágyázást követő évben a talaj hamar kiszáradt, ezért nem ültettek bele paradicsomot vagy káposztát. Csak a második évben vált a talaj alkalmassá a palántázáshoz, így főként búza alá trágyáztak. Ültetőfát a palántázáshoz nem használtak. Előbb kapával kijelölték a sorokat, s kb. 40 cm-ként kis gödröket vágtak. A kapás után haladó idősebb családtag vagy gyermek minden gödörhöz dobott egy palántát, öt követte az, aki a palántákat a kezével „elnyomkodta a földbe". Többnyire nők végezték ezt a munkát. Ha négyen dolgoztak együtt, akkor a negyedik vizet hordott és meglocsolta, jól eliszapolta a földet a palánták tövénél. 8-10 nappal a palántázás után a földet megkapálták, hogy ne száradjon ki, esetleg egy kis vizet is hordtak alá. Ujabb két hét múlva ismét kapálták és a töveinél „megtöltötték", mint a krumplit. Többet nem kapálták, várták az érést. Karózni nem szokták a paradicsomot.

10 Paradicsomhoz, káposztához ugyanazt a kapát használták, mint a krumpli és a kukorica talajműveléséhez. Csak a hagymához volt kisebb méretű hagymakapáink}

1 A palánták kiültetéséhez az Ipolyból hordták a vizet gyárilag készült fém kupákban. A folyótól, pataktól távol eső földekre szekéren vittek vizet dongás faedényben, kádban vagy hordóban. Vízhordó rudat nem használtak. A palántákat melegágyban nevelték a pajta mögötti kertben. Ennek oldalait és vázát fából, deszkából építették, tetejére ablaküveget raktak. Talaját lótrágyával javították. Egy réteg trágyát elterítettek, arra egy réteg kerti földet hordtak, s elvetették bele a magot. A paradicsomot hántolatlan fűzvesszőből font szedőkosárba, egyfajta karoskosárba vagy pedig vödörbe szedték. Szállítani laposfenekű, ugyancsak fűzvesszőből font kerek kosárban szokták, aminek két füle van. Ezt megkülönböztetik a kávás, bordás régi típusú kosártól, amit fiikasnak, fülkosárnak neveznek. A paradicsomkultúrával együtt meghonosodott kerek kosár több méretben készült, a kisebbe 18-20 kg, a közepes méretűbe 25-30 kg paradicsom fér. Ezekben a falvakban sokan értettek a kosárfonáshoz, a seprűkötéshez, s a gazdaságban szükséges kosarakat maguknak fonták meg. Az 1900-1910-es években kosárkötő tanfolyamokat szerveztek a vidéken.

12 Fehér, hántolt vesszőből bátyikosarat régen is fontak. Ezek akárcsak a bernecei kosár a Börzsöny vidékén - négyszögletesek voltak, szemben az észak-nógrádi szlovákok hasított mogyoróból széles háncsból font, kerek hátikosaraival. Tőlük a piacon vettek bátyit az Ipoly vidéki magyarok. Paradicsomot, hagymát nem szívesen vittek hátukon a piacra, legfeljebb a korán érőt, a dughagymát, a palántát, ha jutott eladásra is. Abrosszal, teherhordó lepedővel semmit sem kötöttek a hátukra, a batyuzást kizárta a hátikosár intenzív használata. A paradicsomot szekéren szállították a piacra. Hosszú kocsival jártak, aminek az oldalai 400 cm hosszúak, s még a hátsó saroglyába is lehetett rakodni. A két derék magassága kb. 80 cm, fent a kocsi szélessége, a lőccsel kitámasztott oldalak 9 Hordtak fazsindelyt, gereblyét, hátikosarat is. Vö. GUNDA Béla 1940. 173-174. 10 A Pest-vidéki paradicsomtermelők karózták, és zsuppszalmával kötözték a növényt. BOROSS Marietta 1956. 144-145. u MARKUS, Michal 1964. 35-41. 12 Nagy Lőrinc (szül. 1896. Terbeléd) 13 éves korában tanulta meg a kosárfonást. Mulyadra jártak tanfolyamra, ahol vesszőt és szerszámokat is kaptak a munkához.