Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Szilágyi Miklós: A halászati tilalmak és a napi gyakorlat
kezleten; azzal érvelvén, hogy az ikra lerakása után a nagy halak az itteni Tiszaszakaszról visszavándorolnak a Dunába, a tilalom esetleges hasznát tehát úgysem ők élveznék. 2 ' A tiltakozások intenzitása méginkább felerősödött - bizonyítván, hogy az érintettek az általános tilalom elvével sem értettek egyet - amikor a halászati törvény életbelépett, s kezdtek érvényt szerezni az abban megfogalmazott szankcióknak is. Jóllehet a legfőbb halfajokra valamivel már rövidebb volt ez a tilalmi idő (április i-től június 15-ig tartott), s csak a ponty fogását tiltották három és fél hónapig (április i.-július 15. között). 20 A dunaföldvári halászok (Nagy Imre és négy társa) szóvátették ugyan kérvényükben, hogy indokolatlanul hosszú a tilalmi idő (szerintük „a fajtok, fogas, süllő, kecsege, kősüllő, márna, színtok, tetemestok 's viza april 15 tői június hó 1 ig ívik", a ponty pedig május i-től június 15-ig), de nagy nyomatékkal hozzáfűzték: ősiektől nyert tapasztalati adatok szerint a süllőt, pontyot, kecsegét és kősüllőt ,,a halállomány veszélyeztetése nélkül lehetne halászni" az ívási időszakban is. Egyébként is - érveltek tovább - az éppen ivásban levő halak „olyan helyeket keresnek fel . . . melyekhez hálóval férni nem lehet nevezetesen a vízben lévő tuskok tövénél, a malát fiatal és sűrű hajtásaitól körülvett bozótokat és ha a víz leapad azonnal gyorsan menekül, mély és sebes vízbe iparkodik a hal." Érveik másik csoportja - ugyanígy a tolnai halászoké is, akiknek kérvényét csak a miniszter elutasító határozatából ismerjük - a nemzetközi összefüggéseket érinti: ha nem terjesztik ki a tilalmat minden Duna-menti országra, „akkor Magyarországot károsítjuk ... [a halállományt] e tilalommal sem nem védjük sem nem szaporítjuk, mert a halakat kifogják Szerbiában, Romániában, Bulgáriában és Törökországban." 2 ' Természetesen nincs jelentősége annak, hogy egy-egy ilyen kérvény „halbiológiai" vagy „közgazdasági" érvrendszere helytálló-e. Nem is azért idéztük ilyen részletesen. Az elemi erejű tiltakozás, az ellenállás a leglényegesebb tanulsága a halászati törvény kihirdetését követő évtizedeknek, függetlenül attól, hogy a törvényt előkészítő szakembereknek vagy a halászoknak volt-e igazuk - utólagos ítéletünk szerint. A tiltakozások ugyanis csak nem akartak megszűnni, s a szankcionálás ellenére napirenden voltak a tilalomszegések! A Tolnavármegye című szekszárdi újság 1899-ben arról számolt be, hogy Apatin, Batina, Mohács, Dunaszekcső, Baja, Tolna és Paks halászainak képviselői Mohácson gyűlést tartottak, mert a tilalom miatt „helyzetük valósággal siralmas, úgy hogy majdnem a koldulásra vannak kényszerítve". Ügyük támogatására megnyerték a kerület országgyűlési képviselőjét, akinek vezetésével Darányi földművelési minisztert kereste meg a gyűlésen megválasztott küldöttség. A miniszter - amint a következő lapszámban olvashatjuk - nem tett ígéretet rá, hogy felfüggeszti a tilalmat, arra azonban „módot fog találni, hogy hetenkint pár napig a tilalom hatálya szüneteljen". (Ha az újság pontosan idézte az ígéretet, eleve teljesíthetetlent - a törvény szellemével ellenkezőt - ígért meg a miniszter . . .) Ezen kívül arra kapott még lehetőséget a küldöttség, hogy tapasztalataikat egy memorandumban összegezhetik, javaslatokat fogalmazhatnak meg: „a haltenyésztés rendezése miként volna elérhető s egy nagy halállomány létesíthető a halászati tilalom felfüggesztése esetén; továbbá, hogy a halászati törvény revíziójára mily körülményeket tartanak fon........ 25 CsML i. sz. Szeged lt. 1417/1873. (Vö.: SÓLYMOS Ede, 1969. 50.) 26 Vö.: RÉPÁSSY Miklós, 1914. 362. 27 TML Alisp. ir. 686/1889.
