Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Bődi Erzsébet: Lepényfélék egy magyarországi lengyel falu táplálkozásában

ban, Derenken éltek. Az eddigi kutatások szerint

1 1711 után telepedtek le az 1710-es pestisjárvány következtében elnéptelenedett, feltehetően magyar faluba. Ma még csak feltételezhetjük a Derenken letelepedett lakosok eredeti lakhelyét. Nyelvjárásuk szerint Kis-Lengyelország délnyugati nyelvterületéhez tartoznak, de beszédükben fellelhető több podhalai nyelvjárási sajátosság szűkítheti ezt a területet.

6 Néprajzi módszerrel megismert kultúrájuk az Északkeleti-Kárpátok műveltségének jegyeit hordozza.

7 Derenken hegyvidéki természeti környezetben éltek a lakosok, míg 1940-ben el nem kezdődött a falu kitelepítése.

8 A falu eddigi viszonylag zárt társadalmi közössége kisebb csoportokra szétszakadt. Legtöbben Istvánmajorba (50 család) és Ládbesenyő tanyára (20 család) költöztek át. Ez a két közösség a már meglevő településektől távolabb, külterületen alakította ki új otthonát s tovább fenntartotta nyelvi és műveltségi izoláltságát, mint Martonyiba, Szendrőre, Sajószentpéterre, Vattára áttételepült társaik. Az istvánmajoriak ma még „po swojemu", saját nyelvükön jól beszélnek, természetesen magyarul is tudnak.

9 A magyar társadalmi közeggel kiépített közvetlen mindennapi érintkezés hatására napjainkban a gyermekek már egyre ritkábban beszélnek anyanyelvükön. Akkor használják a szülőktől tanult szavakat, ha a jelentésüket magyarul nem tudják. Ilyen példákkal találkozunk a népi táplálkozás vizsgálata során is. Az istvánmajori idős lakosok még emlékeznek arra, hogy nem minden családnál volt mindennapi a kenyérfogyasztás Derenken. A Boger-háznál az első világháború előtti években hétköznap soha sem került kenyér az asztalra. Ott csak ünnepnapra sütöttek kenyeret. Kenyér helyett inkább haluskanak

í0 használták fel lisztjüket és kovásztalan egyszerű lepényeket készítettek belőle. A kenyér rendszeres sütése a századfordulótól kezdve mondható általánosnak a derenki családoknál. E fejlődés mellett a lepénykenyérfélékről napjainkig fennmaradtak az emlékek. Az idősebb nemzedékhez tartozó és a hagyományokhoz ragaszkodó családokban még ma is fogyasztják egyik-másik változatát Istvánmajorban. Általános jellegzetesség, hogy evéskor ezeket a sült tésztákat sohasem vágták, mindig törték. A magyarországi lengyel telepesek egyik legrégebbi ételüknek tartják a bugacot. A lakosság körében általánosan ismert, de ma már eredeti összetételében (liszt -\víz -j- só) egyik háznál sem készítik. A bugac név alatt mindig erjesztetlen - kovásztalan, élesztő nélküli - gyúrt tésztából formált sült tésztát értenek: „Ha kenyérsütéskor sütöttük is bugacot, a kenyértésztájából nem szabad volt elvenni, az kellett a kenyérnek". Formája szerint különböztetik meg a többi lepénykenyérféléktől. A bugac 30 cm körüli átmérőjű, gömbölyű, középen 3-4 ujjnyi vastag, tetején berovátkált nagyméretű tészta. Nyersanyaga általában zbozowa mqka, gabonaliszt volt, mely alatt rozslisztet értenek. Az idősebb adatközlők emlékezete szerint a bugacot sütötték jarcowa mqkaból, árpalisztből is. Az új előtt, pred nowym a kenyérnekvaló már fogytán volt. A gazdaasszony hazahozatott 3 kéve ősziárpát, azt kicsépelték, majd na mlynku, kézimalmon vagy a szögligeti vízimalmok valamelyikén megőrlették. Otthon kiszi5 DÉNES György 1978. és WlELICZKO, Mieczyslaw 1977. 41. 6 HEMMERT, Maria 1972. és AKÁCZ László 1974. 7 GUNDA Béla 1934. 1-16., 1937. 45-70.; GAJEK, Józef 1976. 168. 8 Derenket Horthy Miklós a szelcepusztai zárt vadaskerthez csatolta, a lakosokat kitelepítette, kedvező feltételt biztosított nekik. 9 Lengyel nyelvű oktatás nem folyt. 10 Vö.: BÖDI Erzsébet Ethnocultural Connections between Hungrians, Slovaks and Poles as Reflected through a Popular Disch nyomtatás alatt levő tanulmánya foglalkozik e témakörrel.