Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Farkas József: Adatok a szatmári szekerekhez

lat módjából, a vontatására használt állatok fajtájából, valamint a szekér anyagából adódnak. A használat módja szerint van: kasosszekér, rövidszekér, nyúftottszekér, de szkás szekér, or szagos szekér. A vonóállatok szerint ökrös-, tehén-, egy és többlovas szekeret különböztetünk meg. A szatmári gazda, ha új szekeret akart csináltatni, elővette három-négy éve levágott szerszámfáját, melyből a kerékgyártó kiválogatta az arra alkalmasat. Adatközlőim

2 egybehangzó véleménye szerint legalább három szekérhez elegendő faanyagot válogatott össze a mester, hogy ne „csapódjon"! Amíg a gazdák erdejében volt elegendő test fa ez nem is volt baj, szemet hunytunk, csak jóerős szekeret csináljon mesélik huncutkás szemhunyorítással. „Amikor aztán megszűnt az erdő, mán bajosabb volt a faanyag" - komorodnak el. Ujabban (20-30 éve) akácfát használnak, azelőtt az oldalakat és a zápokat kőrisfából, a szekéragyat szilfából, a rudat nyírfából készítették, A keréknek való fát még hatvan-nyolcvan évvel ezelőtt teknőben forrázták, vagy kemencében melegítették, majd kerékfal kihajtó padban formálták, a küllők helyét kerékszéken kifúrták, végül a kerekeket összeillesztették. Ha készen volt a famunka, még hónapokig száradnia kellett, hogy a kovácsmester kézbe vehesse. Kerékgyártó mester az elmúlt évtizedekig majdminden szatmári faluban működött, s a szekerek készítése mellett, javításukat is végezte. Mivel a szekér több mesterember produkciója a kerékgyártó és a kovácsmester összedolgozott. Ahogy mondják társban voltak. Amikor a famunkát a gazdától a kerékgyártó felesben elvállalta, majd a gazda által boltban vásárolt vasanyagból a kovács bevasalta kezdődött az eladásra dolgozás. Évente a társban levő mesterek 5-6 szekeret „lespóroltak" a váltóba készített szekerek anyagából, amit aztán a mátészalkai, csengeri, gyarmati nagyvásárokban értékesítettek. A tehetősebb gazdák bevasalt szekeret soha nem vettek, mindég ízlésüknek megfelelően csináltatták, de azért gazdára találtak a vásári szekerek is. Azok a kerékgyártó mesterek akik nem társban dolgoztak a kovácsokkal a maguk készítette famunkát komplett szekereket, külön lőcsöket, kész kerekeket, első és hátsó saroglyákat, oldalakat stb. szintén a vásárokon árusították, de lakásukon is árulták. A komplett szekeret a földön összerakták, hogy a vevő megmustrálhassa mielőtt beleszeretett volna. Ha a gazda a vásárban vette meg a famunkát, hazavitte és a falubeli kováccsal vasaltatta be. A vasalás ára az említett időben 4 mázsa búza ára volt. Mindent összevetve a két világháború közti időben 1 hét sukkos

3 szekér ára 10 mázsa búza volt Szatmárban. A legelterjedtebb és a legkedveltebb a 7 sukkos szekér, de sokan kedvelték, leginkább akiknek jó remonda lovaik voltak a 9 sukkosat. Az ilyen szekérre 30 mázsa terét is rakhattak. Amelyik gazdának 9 sukkos igásszekerc volt, mellette volt hat sukkos kis futószekere is. Több adatközlőm

4 bizonygatja, hogy az első háború előtt az 1910-es években még nem festették a szekereket. A kész szekér a maga színében maradt, ugyanis a festéssel azt tartották, a kerékgyártó a szekér hibáit akarja eltüntetni. Mindössze anynyit tettek, hogy a lőcsöket gyengén tűzön megpergelték, majd kindrusszal (tojás fehérjébe kevert fekete porfesték) befestették. Az 1930-as évektől kezdték Szatmárban a szekereket zöldre, pirosra, szatinóberre (sárgára, barnára) festegetni. Nagyban elősegítette ezt az egyre jobban terjedő őszi szüreti felvonulások, távolabbi fal2 Id. Bartha Lajos Olcsvaapáti, Bajcsy Zs. u. 1. sz. szül.: 1891. Özv. Balogh Károlyné Olcsvaapáti, Dózsa Gy. u. 6. sz. szül.: 1911. 3 A sukk akkora hosszúság, amekkorát az ember két ökle és egymásfelé kinyújtott két hüvelykujja kitesz, kb. 23-27 centi. A kézfej nagyságától függ!