Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Dám László: Az alföldi lakóház történeti fejlődésének vázlata
sal látták el, vagy a tűzhelyek fölé füstfogót emeltek. A füsttelenítésnek ezek a primitív módjai jól megfigyelhetők a recens anyagban is, elsősorban a tűzhellyel ellátott istállók és szőlőbeli építmények esetében. 1 ' 2 A füsttelenítés továbbfejlődését a szabadkémény megjelenése jelenti. A szabadkémény szerkezete és formája kialakulásának módját és idejét illetően szintén csak feltételezésekre vagyunk utalva. A szabadkéményre utaló első adatok a 16. századból származnak és a városi polgárok lakóházaira, ill. a nemesi udvarházakra vonatkoznak. Egyelőre semmi bizonyítékunk nincs arra, hogy a falusi jobbágyság körében a szabadkémény a 17. századnál korábban általánossá válhatott volna. Alkalmazása az alföldi mezővárosokban és a paraszti építészet felső szintjén ugyan már ekkor elkezdődhetett, de térhódítása igen lassú. Debrecenben például még 1685-ben is voltak kémény nélküli lakóházak, pedig ez a város ekkor már az Alföld legjelentősebb települései közé tartozott." A 18. századi forrásokban azonban igen nagy számban fordulnak elő a szabadkéményre vonatkozó adatok, sőt a 19. század első felétől építésüket már tiltják is, s helyettük zárt kémények építését szorgalmazzák. 14 A szabadkémény szerkezeti kialakítására vonatkozóan elsősorban néprajzi adatokra támaszkodhat a kutatás. Az ide vonatkozó elképzelések közül BALOGH Istváné a legelfogadhatóbb. E szerint a szabadkémény a favázzal rendelkező füstfogó továbbfejlesztésével alakult ki oly módon, hogy azt a tetőt áttörő és a füstöt szabadba vezető kürtővel látták el. Az ilyen kürtővel is rendelkező füstfogók még ma is gyakoriak az ideiglenes lakásul szolgáló kisebb, a falvak határában álló építményekben. 1 ' 5. A fentiekben vázolt 16-17. századi építészeti kép a 18. század folyamán újabb jelentős átalakuláson ment keresztül. Ha az alaprajzban lényeges változás nem is történik, de ekkor válik általánossá a mennyezet alkalmazása, és a szabadkéménynyel történő füstelvezetés. A tűzhelyek felemelkednek a földről s kialakul a tüzelőpadkák rendszere. Ekkor terjed el a szemeskemencék rovására a padkára épített boglyaformájú kemencék alkalmazása is. A legjelentősebb változások tehát elsősorban a ház tüzelőberendezését érték. A magyar népi építkezés kutatásának egyik megválaszolatlan problémája a szemeskemencék háttérbeszorulásának, majd eltűnésének folyamata és annak okai, ill. a mai boglya formájú kemencék elterjedésének üteme, s e kemenceforma kialakulásának körülményei. A szemcskemencék alkalmazásának visszaszorulása feltehetően már a 17. század első felében megindult a kályhakészítő műhelyek és központok hanyatlásával, sokszor teljes pusztulásával. De hozzájárult ehhez a falusi lakosság általános elszegényedése is. A 18. század végének gazdasági fellendülésével azonban új formák születtek. Ezek közé tartozik a szemeskemencéket felváltó boglya formájú kemence is. Formájának kialakulásánál több tényezőt kell figyelembe venni. Egyrészt az Alföldön gyorsan és nagy lánggal égő tüzelőanyagokat (szalma, nád, kóró) használtak, ami nagyalakú, magas belső térrel rendelkező formát tett szükségessé. Másrészt szem előtt kell tartanunk a felhasznált építőanyagok sajátosságait, azok felhasználásának módját, az építés technikáját is. Az aránylag gyenge, nádból, napraforgóból, vesszőből készült kemenceváznak a tapasztás során igen nagy súlyt kellett megtartania, hiszen a nedves anyag meglehetősen nehéz. A ke12 Vö. MISKOLCZY László-VARGHA László 1943. XXII-XXIV; BALOGH István 1947. 78-81; DÁM László 1971. 545-546; DÁM László 1975. 99. 13 ZOLTAI Lajos 1938. 159. 14 BARABÁS Jenő 1970. 283. 15 Lásd részletesen: BALOGH István 1947. 213-214; BARABÁS Jenő 1970. 282-283; BARABÁS Jenő 1974. 96-97.
