Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Takács Lajos: A „titkos határjelek” kérdéséhez

TAKÁCS LAJOS A „TITKOS HATÁRJELEK" KÉRDÉSÉHEZ A határjelek, melyek a foglalójclekkel szoros kapcsolatot mutatnak, egyes helységek, birtoktestek területét választják el és az ott folyó élet zavartalanságát biztosítják. A határjelek az ökológiai környezetnek megfelelően igen változatosak. Formailag lényegében megegyeznek az Európában ismert határjelekkel, elnevezésük nagyobb része a magyar szókincs igen régi eleme. Erdős vidéken a határt elsősorban a fára rótt jelek mutatták. Ezek többnyire keresztjelek, bevágások vagy speciális jelölések (címer, falujel, mint szántóvas vagy -.emberfej, templom stb.). A bevésett jelek terminológiája is igen gazdag (keringetés, aszalás, bevágás, koszorúzás stb.).

1 Fátlan vidéken főképpen földből hánytak határjelet. Ezek elnevezése: hányás, domb, komp, homp, halom stb.

2 Időnként a hányásba különleges tárgy is került: kő, tégla, faszén, cserép, üveg, korsó vagy étel. Ritkább volt a kőből készült határjel, mely időnként törött malomkő darabja.

3 Mindezek a jelek az érdekelt közösségek tagjai számára ismertek és elfogadottak voltak, és ily módon területüknek védelmet, az idegeneknek pedig tilalmat jelentettek. A jelek elhelyezése is az érdekelt felek megegyezésével, képviselőjük jelenlétében, közreműködésével történt, nem egyszer ünnepélyes külsőségek között. Az ünnepélyesség a jelek szélesebb körű megismerését is elősegítette és fontosságát is kiemelte. \ Ezek után talán furcsának is hat az a tény, hogy a határjelek között olyan is előfordul, amely nem feltűnő, nem is látszik, hanem rejtett vagy éppen titkos. Igaz ugyan, hogy e titkos jeleket nem valamely különleges rejtett helyre, hanem a fontosabb határpontokon, éppen a határhányások mélyén vagy határkövek alá szokták elhelyezni, mintegy a halmok biztosabbá, állandóbbá tételére. így a határdombok aljára tenni szoktak olyan szilárd anyagot, mint amilyen a faszén, tégla, kő vagy salak, melyek többnyire akkor is megmaradtak, ha a dombot az állat széttaposta, eső elmosta vagy homokos helyen a szél elhordta. Időnként a tégla számát, például a halmok száma szerint növelték, így az elsőbe egy, a tizenötödikbe tizenöt tégla került. Máskor a halomba vagy a földből kiálló határkő alá kisebb köveket helyeztek el, amelyek jelezték a határ irányát vagy törését, és ha valaki a felső nagy követ önkényesen áthelyezte, a földbe rejtett kisebbek tanúskodhattak az igaz határról.

4 1 SZABÓ L, 1969, 112-114. 2 TAKÁCS L., 1978, 349-353. 3 GYÖRFFY I., 1942, 50-52. 4 KÜNSSBERG E. F., 1940, 68-83.