Dankó Imre szerk.: Bolgár tanulmányok III. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 37. Debrecen, 1980)

Fodor István: A magyar-bolgár-török kapcsolatok történeti hátteréről

valószínűvé teszik, hogy a magyar uralkodó réteg körében még a X. században sem lehetett ismeretlen a „kazárok nyelve" ,amelyre a császár szerint a kabarok tanították meg őket. E személynevekhez járuló magyar nyelvi képzőkből azonban az is kiviláglik, hogy az előkelő réteg anyanyelve szintén a magyar volt. (Vö.: Németh 1930, 126, 296—297. Minden adatunk ellene szól viszont az egész magyarság kétnyelvűségének: Zichy 1939, 34.) Nyilvánvaló, hogy a magyar előkelők a régészeti adatok által is igazolt hosszantartó kazár kapcsolatok idején ismerkedett meg a török nyelvvel, amikor a kazárok valószínűleg döntő hatást gyakoroltak a magyar uralmi rendszer fejlődésére. Sajnos, máig nem tisztázott, hogy a kabarok nyelve bolgár-török vagy köztörök jellegű volt-e (Czeglédy 1976, 89.), sőt a kazár nyelv köztörök jellegében is sokan kételkednek, vagy bolgár-török jellegűnek vélik. (Vö. : Baskakov 1969, 161—162, 238.; Ligeti 1975, 281.; 1976, 195.) A régészeti leletek csupán azt valószínűsítik, hogy a magyarság a Don-vidéki szaltovói kultúra területén főként bolgár-török nyelvű lakossággal érintkezett. E vidék népességének bolgár-török nyelvűségére vall Sarkéi nevének bolgár-török származása is. (Németh 1930, 214.) Mivel Sarkéi megépítése után a kazárok uralma megszilárdult a doni bolgárok fölött, joggal gondolhatunk arra, hogy a kagánnal szembeszálló kabarok közt túlnyomórészt bolgár-török nyelvű csoportok lehettek. (E töredékek korábbi népnevét nem ismerjük, ,kabar' [=,lázadó'] nevüket csak felkelésük után kapták: Németh 1930, 238.) A bolgár-török—magyar kapcsolatok tehát — ha e régészeti szempontból valószínűsíthető feltevés helytálló — a honfoglalás után sem szakadtak meg. A honfoglaló magyarság régészeti hagyatéka azonban azt sugallja, hogy a kabarok kétnyelvűsége, amelyről a X. század közepén a bizánci császár tudósít, e század végére a legtöbb helyen teljes beolvadásukkal véget ér. (A két nép kulturális egybeolvadása a régészeti leletanyag alapján ítélve zömmel még a honfoglalás előtt megtörtént.) A történeti és régészeti adatok nézetem szerint nem erősítik meg Németh Gyula korábbi feltevését az erdélyi gyulák népének kétnyelvűségéről.

23 (Németh 1940, 17.; Györffy 1959, 57.) 23. Saroltu és Karoldu bolgár-török eredetű neve (vö.: Melich 1925—1929, 45—50; Ligeti 1979, 136—138) ugyanis esetleg csak arra lehet bizonyíték, hogy az erdélyi gyulák udvarában ismerték a bolgár-török nyelvet, a gyulák népére azonban ez már semmiképpen nem vonatkoztatható. (Korai török eredetű személyneveink ebben a vonatkozásban már csak azért sem hasznosíthatók, mert többségűk — a jövevényszavakkal ellentétben — nem csuvasos, hanem köztörök jellegű. L.: Gombocz 1915, 5. ; Pais 1966, 11.) Aligha tehetjük fel, hogy a honfoglalás után a bolgároktól elvett Erdélybe Árpád az előbbiekkel baráti, „.. .élénk kapcsolatban..." levő, bolgár-török nyelvű népcsoportot telepített volna. (Németh, 1940, 18.) Egyébként a X. századi bolgár-törökök erdélyi jelenléte (Fehér 1928, 5—7.; 1940, 17) régészetileg sem igazolható, nem találjuk itt meg a dunai bolgár-törökök jellegzetes temetőit, általuk tehát aligha erősödhetett a gyulák törzsének bolgár-török jellege. — A dunai bolgárok a IX. század eleje körüli időben szállták meg Erdélyt, elsősorban a só- és aranylelőhelyek környékét. Ezzel a lakossággal hozható kapcsolatba a maroskarnai (Blandiana) és a csombordi (Ciumbrud) temető a Maros völgyében. (Az utóbbira Bóna István hívta fel a figyelmet.) (Vö.: Horedt 1958, 112—137.; 1966.; Dankanits—Ferenczi 1959.) A valószínűleg IX. századi maroskarnai temető hálómintás bögréje és a bolgár-török edénymüvességi hagyományok alapján készültek. Nem ismerjük azonban a feldúlt sírok temetkezési ritusát, s így nem dönthetjük el egyértelműen, hogy itt bolgár-törökök vagy bolgárszlávok temetkeztek-e. (Vö.: Va, 1958, 120, 2.j.) A X. század elejére keltezhető csombordi temető sírjai már keresztény ritusúak, s ekkorra a dunai bolgár-törökség zöme egyébként is elszlávosodott. A csombordi bulgáriai típusú fülbevalók (Dankanits—Ferenczi 1959, 608, Fig. 3.) ebben a vonatkozásban nem tekinthetők etnikumjelzőknek. A többi bolgár-török hagyományokat tükröző szórványlelet (magas nyakú korsó: Gyulafehérvár—

Alba Iulia: Horedt 1958, 132, Abb. 36/8.; hálómintás díszű edény: Kézdipolyán— Poian: Székely 1972, 127, Pl. 26) szintén nem okvetlenül bolgár-török jelenléttel magyarázhatók. Északi tájolású sírjaikat ugyanis itt sem figyelték meg, a korábban kizárólag bolgár-törökségre jellemző anyagi kultúra (pl, a szaltovói típusú edények) pedig ekkorra már az egész bolgárság körében elterjedt. Egyelőre tehát a bolgár-törökség tömeges erdélyi jelenléte régészeti adatokkol nem igazolható.