Dankó Imre szerk.: Bolgár tanulmányok III. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 37. Debrecen, 1980)

Fodor István: A magyar-bolgár-török kapcsolatok történeti hátteréről

töltik. (Vö.: Munkácsi 1903, 73.; Smirnov A. 1951, 231.; 1972, 99. — Erről a tudósításról tesz említést M. Bloch is: Bloch 1949, 24, amit Szabó István — nyilván elírás miatt — a dunai bolgárokra vonatkoztat: Szabó 1966, 61.) Sokatmondó, hogy az 1146-ban Magyarországon átutazó Freisingi Ottó is azt írja a magyarokról, hogy „.. .egész nyáron át és ősszel sátrakban laknak." (Gombos 1937, 1767, értékelését 1.: Méri 1964, 48.; Szabó 1966, 31—32.) Az írott források tehát mindkét népnél azonos jellegű gazdálkodásról tudósítanak a cserépüstök használatának korában. S ehhez hozzávehetjük az üstök harmadik nagy elterjedési területét, a dunai bolgárok országát is, ahol az ilyenfajta életmódot a régészeti leletek kétséget kizáró módon igazolják. (Vö. : Fodor 1977, 93, 29j; 1977a, 47.) Mindhárom, már megtelepült népnél találkozunk még ekkor a régi nomád—félnomád életmód emlékeivel. Bizonyosra vehető, hogy a volgai bolgár kereskedők — s talán a fazekasok is — láthattak ilyen üstöket doni testvérnépük településein. A formát tehát feltehetően onnan kölcsönözték, a függesztőfület azonban egyedi módon alakították ki, ami bizonyára arra utal, hogy kész üstöket nem importáltak a szaltovói területekről. Tudomásom szerint — a közölt leletek alapján ítélve — eddig belső füles cserépüst nem került elő a volgai bolgár területen. (A volgai és doni üstök esetleges származási kapcsolata szempontjából figyelemre méltó, hogy az egyik legdélebbi volgai bolgár településen — Vali mellett — is kerültek elő cserépüstök, az újabb ásatások pedig az egyik északi szaltovói telepen, a majakin is hoztak felszínre üstöket: Fodor 1977e, 336, lll.j. A két terület közti kapcsolatokat az újabban megélénkült kutatások majd bizonyára megnyugtatóan tisztázzák.) Számunkra a fentiekből az a következtetés a legfontosabb, hogy a verseci üst párhuzamai kizárólag a volgai bolgár területen ismertek. Magyarországon tehát ez az egyetlen leletfajta, amely kétségen kívül a volgai bolgárokkal hozható kapcsolatba. Ennek alapján csak arra gondolhatunk, hogy Versec környékén valamikor a honfoglalás után egy volgai bolgár népcsoport telepedett meg. Mivel a volgai bolgároknál a magyarokkal való közvetlen kelet-európai kapcsolat idején — nagyjából 700 és 800 között — ez az edény fajta ismeretlen volt (legkorábban a X. században alakult ki), ezt az edényművességi hagyományt nem hozhatták magukkal a honfoglaló magyarokkal bejött, korábban csatlakozott volgai bolgár népcsoportok. Joggal gondolhatunk viszont a X. században hazánkba költözött volgai bolgárokra, akik Versec környékén is megtelepedhettek. Ez utóbbi feltevésnek a történeti adatok sem szólnak ellene. Györffy György megalapozott feltevése szerint ez a vidék dukátusi terület volt, ahol zömmel az ún. „fekete magyarok" éltek, akiknek soraiban főként kabarokat és későbben csatlakozott idegen eredetű népeket — köztük mohamedánokat is — sejthetünk. (Györffy 1977a, 35, 164—167, 179.) A helynevek vallomása alapján Versec vidéke a XI. században vegyes magyar—szláv lakosságú volt. (Kniezsa 1938, 388—389, térkép.) A magyarság itteni megjelenése a régészeti leletek alapján mindenképpen a X. század első felére tehető, a város környékén ugyanis igen korai áttört bronz varkocsdíszítő korong került elő (Baracki 1977, 8. kép; Fodor 1980), más honfoglaláskori leletek társaságában. (Hampel 1905, II, 858—859.; 1907, 212—213.; Fehér—Éry K— Kralovánszky 1962, 84.) (A déli, bánsági gyepű magyar lakosságának fontos korai emléke az orsovai lelet: Fehér—Éry K.—Kralovánszky 1962, 60. A magyarság korai