Dankó Imre szerk.: Bolgár tanulmányok III. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 37. Debrecen, 1980)

Fodor István: A magyar-bolgár-török kapcsolatok történeti hátteréről

díszítették. (Kokorina 1976, 219, 222—223.) Ez az üst a Maloje Palcinon talált hasonló darab alapján a X—XI. századra keltezhető (uo. 227), a korongoltak pedig valamivel későbbi időre, előzetesen talán a XI—XII. századra (esetleg a XIII. század elejére), mivel ezek töredékei a legkorábbi rétegekben nem fordulnak elő. (Grigor'eva és mások 1976, 208.) (Biljar a X. század elején létesült s az 1236-os tatár pusztításig lakták: Halikov 1976, 45.) A cserépüstöknek egy másik változata is előkerült Biljarban : ezek füle a peremen kívül, vízszintesen helyezkedik el, közepén a felfüggesztésre szolgáló lyukkal. Két ilyen korongolt edényt leltek, átmérőjük 22 és 30 cm, az egyik felületét hullámvonalköteg díszíti. (Grigor'eva és mások 1976, 207—208.) Ezek keltezése aligha tér el a fentebb említett korongolt üstökétől. Kifelé hajló füllel ellátott, kézzel formált üst a maloje palcinoi falutelepülésen került elő, amelyet a X—XI. századra keltezhetünk. (Hlebnikova 1958, 210—212, 3/20. kép.; 1962, 95, 112—113, H/14, kép.) (A közölt töredéken nincs lyuk, ezt az edényt tehát nem függesztették fel, hanem vasháromlábra helyezve főztek benne. Hasonlót a mi Árpád-kori üstjeink közt is ismerünk: Méri 1964, IX. t. 4.) Még egy helyről ismerünk volgai bolgár cserépüstöt: a Volga jobb partján, Kujbisevvel szemben levő Vali falu melletti „Muromskij gorodok" nevü erődített településen korongolt üst-töredéket leltek, fülük alakjáról azonban nem találunk fotót vagy rajzot az ismertető közleményben. A szerző csupán azt jegyzi meg, hogy alakjuk a maloje palcinoiakéra emlékeztet. (Hlebnikova 1962, 119, 121, 130, 22/VI. kép.) Keltezésükről egyelőre csupán annyit mondhatunk, hogy a XIII. század közepénél korábbiak, mivel ezt a várost is végleg elpusztították a mongolok. (Vö.: Matveeva 1973, 178.; Fahrutdinov 1975, 187—188.) A biljari leletek talán még azt sejtetik, hogy általában nem tehetjük őket a XI. századnál korábbra. A verseci üst volgai bolgár párhuzamairól tehát megállapíthatjuk, hogy az itteni edényművesség ritka termékeinek számítottak. Az előkerült példányok eddigi keltezése alapján azt is valószínűnek tarthatjuk, hogy a bolgárság itteni megtelepedése után csak századokkal alakult ki ez az edény fajta, s származása nincs kapcsolatban a doni üstökkel, ahol eddig egyetlen „volgai típusú" üst sem került elő. (Pletneva 1967, 108—110.) A ház körüli szabad tűzön való főzésre szolgáló cserépüst a nomadizmusból a tartós megtelepedés felé haladó népek körében lett népszerű. (Fodor 1975a, 261, 1977e, 342.) Mivel e korai időszakban a volgai bolgárok zöme is nomád állattartó volt — temetkezési szokásaik mellett erre enged következtetni a VÍII—IX. századi kajbeli temetőjük melletti falutelepülésen előkerült jurtanyom is (Merpert 1958, 614.; Smirnov A. 1958, 685.) — s csak a Közép-Volga vidékén kezdtek tartósan megtelepedni, nem csodálkozhatunk azon, hogy az ő fazekasaik is „feltalálták" ezt az alkalmatos edényfajtát.

13 A volgai bolgárok egykori nomadizmusának maradványáról tudósít a X. század elején Balkhí arab geográfus. Bulgár és Szuvar faházairól azt írja, hogy azokat csak télen lakják a városiak, a nyarat a városon kívül nemezsátrakban 13. Aligha lehet véletlen, hogy a biljári üstök zöme (15 db) a XVIII. számú ásatási helyszínen került elő, amely a város szélén fekvő, a belső falon kívüli területet vallatta. (Halikov 1976, 26.; Grigor'eva és mások 1976, 203.) Ide, a város szélére nyilvánvalóan valamiféle későbbi jövevények telepedhettek, akik egy ideig még folytatták „külterjesebb" életmódjukat, csak lassan idomultak a városi életvitelhez.