Tóth Endre szerk.: Oláh Gábor ébresztése (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 36. Debrecen, 1981)

Szemelvények Oláh Gábor műveiből - 3. Tanulmányok, esszék

VAJDA JÁNOSRÓL „Vajda már a modern élet zűrzavarát és meghasonlásait tördeli komor formákba. Vele új útra kanyarodik a hagyományos nemzeti költészet; veszít par excellence népies magyarságából, de bővül hangban és mélyül gondolatban. Vajda már nem koreszméknek és nemzeti irányzatoknak a zászlóvivője, hanem az embernek, ennek a szomorúan Ding an sich-nek a költője. Szemérmes volt ez a lélek, mint az Aranyé, de büszkébb és zordabb, mint az Aranyé. (. . .) Vajda igazán úgy áll az ember előtt, mint egy testetlen óriás fej. Óriás, bús fej. Mintha sokszor kiszakadt volna a földi kapcsokból, s nagy magasságból tekintene végig és szomorogna a lent valókon. Madáchon kívül nincs magyar költő, aki mélyebbre bocsátotta volna lelkét a halálos nagy kérdések óceánjába, mint Vajda." (írói arcképek. Bp. 1910. — 96—100. I.)