Tóth Endre szerk.: Oláh Gábor ébresztése (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 36. Debrecen, 1981)

Szemelvények Oláh Gábor műveiből - 2. Szépprózai művek

a napot abban a járásban, mind a mozgó középpont felé vonzódott. Csakhamar díszes testőrség vette körül a lihegő, izzadó Jóskát. Igen barátságos kíváncsisággal nyújtogatták a targonca felé mozgó, nedves orrukat, előre nyalva szájukat a kimondhatatlan jónak. Mire Jóska fölfigyelt, egész tarka csapat mozgott körülötte. — Issz ki, te, a tályog öljön meg! — riasztott rájuk. Kicsit megrebbentek, de újra visszasorakoztak. Jóska megállt, görönggyel rájuk bombázott. Ezt sem vették nagyon komolyan. Hűségesen követték. Egy őrizetlen pillanatban valamelyik szemtelen kutya jót harapott a lecsüngő oldalszalonnából. Jóska elhördült, mintha az ő oldalába kapott volna az a komisz dög; nagyot rúgott hozzá, egyensúlya megingott, és boldogabb felére esett. Estében a mozgó targoncát magával rántotta, zsuppsz! a hatalmas darab szalonna le a porba, utána a dönci kenyér, a csupor zsír, meg a többi. Ha egy jólelkű vasutas nem segít, a szállítmány bajosan érkezik el a Csigekertbe. így aztán csak bedöcögött Jóska déltájban, apja nagy boszszúságára. A kutyák illendő távolságra követték. —• Mit csináltál ezzel a szalonnával? Poros. Jóska dünnyögött valamit, de érteni nem lehetett. Bakó hátba düffentette; aztán hozzálátott a főzéshez. Mint pusztai ember, kölyök korában megtanult főzni. Olyan lebbencslevest kavarított, hogy a harmadik szomszédig terjengett jó illata. Kolompérral, tepertővel, paprikával megadta a módját. Nekilátott Jóskával; úgy kanalazták, hogy a szemük is dülledt belé. — Hm ... — morgott a békétlen ember —, még hogy én nem tudnék megélni egy asszony nélkül? Don Miguel-baka voltam én, a keresztre feszített Isten . . . Jóska nyögött, kortyogott, hörbölt, fuldokolt, olyan rohammal kanalazta a fáin levest. — Jó? — kiáltott rá az apja. — Jó — zörömbölt Jóskából a boldogság. — Mégis én vagyok a rossz —- füstölgött magában Bakó. — Na. Majd lesz ez még másképpen is. Egy félliter bort hozatott magának, megitták. Utána még szivarra is gyújtott. Elzsongított agya színes ködben hömpölygött. Igen jól érezte magát. — Te. Annyit mondok, tartsatok velem, nem bánjátok meg. Ti valahányan az anyátokhoz húztok; nem értem, hogy lehettek ilyen marhák. Hiszen a fő mégis csak én vagyok. Én általam lettetek világra, én vagyok a gazda. Lovak közt is a csődörmén az első. Az ország feje is a király,