Tóth Endre szerk.: Oláh Gábor ébresztése (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 36. Debrecen, 1981)

Szemelvények Oláh Gábor műveiből - 2. Szépprózai művek

mekfejeket fest, azért is szeretem. Fra Bartolommeo színei négyszáz év múltán is olyan elevenek, hogy kétségbe kell vonnom az eredetiségét. Veronese semmit sem ér; óriási vásznán száznál több bábember hentereg, ül, áll, lélektelenül. Mintha csak vásári komédiáknak lett volna hivatott piktora. Annál rejtelmesebb Lionardo da Vinci; bronzbarnás, aranyos sárgás testszíneinek nem lelem mását; Olaszország déli napja patinázza be ilyenné az emberi bőrt. Keresztelő Szent Jánosa csodálatos arc: női fej, Évai mosolygású száj, férfiasan mindentudó tekintet, lappangó érzékiség: babonás fénnyel villan elő a háttér sötétségéből. Giocondájának a mosolyát nem tudja elfelejteni, aki valaha látta. Egy hölgy másolni akarta, de gyászfátyolos özvegyet szomorított belőle. Egész véletlenül bukkantunk rá egy rejtett sorteremben a Correggio, Michelangelo, Lippi, Raffaello, da Vinci gyönyörű rajzaira. Szinte nagyobbak a vonalban, mint a színben. Félszemmel bepillanthattunk itt műhelyükbe, s megtanultuk, hogy öntudatlan művész soha nem élt a világon, mert a művészet maga az öntudat. (...) (1908)