Tóth Endre szerk.: Oláh Gábor ébresztése (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 36. Debrecen, 1981)

Szemelvények Oláh Gábor műveiből - 2. Szépprózai művek

vágja evezőjével a vizet. így állanak országok gályáján a világ agy velői, a nagy Vezetők, akik mozgatják az öntudatlan kezeket rövid idegrendülésekkel, ismeretlen célok felé. Hány ezer esztendős igazságot őriz a Louvre-nak ez a kis egyiptomi játékhajója! Az édeskés, gáláns francia festőket ki nem állhatom. Szaladtam tőlük a mesterekhez. Caravaggio már mindjárt először rám kiáltott vörösbarna lelkű képeivel; mintha Rembrandt művészetéből kapnánk itt foglalót. Murillo maga az ártatlanság; fehér, kék és halvány rózsaszínekben gondolkozik; egy kicsit asszonyos, de látom a szívét. . . Nem ismertem még, de nagyon megszerettem Jordaenst, aki az életkedvnek teletorkú hirdetője. Egy lakmározó társasága megszólít bennünket s egész hallhatóan zajong, kacag és kiabál. Egészséges, rubensi kövérségű testeket fest; mintha az ó-kor bakhánsait öltöztetné középkori köntösbe. Shakespeare hősei tudnak ilyen gondtalanul, széles, öblös torokkal kacagni... Jordaens mestere volt Rubensnek, de Rubens nem tanult tőle természetes igazságot. Rubens az eleven reneszánsz : erő, egészség, pompa, csupa selyem és bársony; csak a vadság hiányzik belőle. Árnyékot nem lát, neki minden ragyog: az emberi bőr, a ruhák, a föld, a levegő. Az elmúlást apoteózisnak képzeli s összeköti az eget a földdel; istenek, angyalok, szatírok, najádok, emberek, állatok boldog vegyülésben szeretkeznek az ő világában. Kis kölyökangyalai alig tudnak lépni a kövérségtől; najádjainak combján, csípőjén fodrot vet az eleven hús, vörös pofájú, kacagó tritonjai szétpattanásig fújják a kagylókürtöt Medici Mária és IV. Henrik lakodalmán. Még Szent Péter és Jézus is segédkezik egyszer ebben a királyi játékban. Bizonyos, hogy a derék Rubens jól táplálkozott, szerette és festette a húst. Demokrata lélek elkeseredéssel áll az ő vásznai előtt. Rembrandt az én mesterem, a merész, a komor, az erős. Csontig művész; aki meg meri festeni a nyúzott ökröt és Máté evangélistát, egy ecsettel. Gyönyörű igazság ez a fej; a gondolkozásnak és az ihletettségnek apró istenei szinte kiülnek a hatalmas, ráncos arcra; látom, hogy suhannak a gondolatok, ezek a fényes madarak, agyvelejéből a kezébe, hogy lerajzolja halvány határvonalaikat a durva papíron. Háta mögött egy szőke angyalfiú súgja neki, mit kell írnia. Nagyszerű: így testesíteni az Ént, két alakban. Rembrandt híres fény- és árnyékelosztása diadalát üli az „Olvasó remete" és az „Emmausi tanítványok" képén. Az arcokra szeret fényt vetni, hogy az ő Röntgen-sugarával bevilágítson a lélekbe. Nagy sötétségből kirémlő kis fény : ez a mi egész életünk. Van Dyck arcképein különösen a szemek élnek; kedves, okos gyer-