Tóth Endre szerk.: Oláh Gábor ébresztése (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 36. Debrecen, 1981)

Szemelvények Oláh Gábor műveiből - 2. Szépprózai művek

lünk őrült tempóban. Hogy hová? azt még a jó isten sem tudja. Párizs csakhamar észrevesz bennünket. Aladár maga egy élő felkiáltójel, Miska egy nagy gömbpont, magam sovány kérdőjel — hát hogyne olvasnák ki rögtön tartalmunkat. Először is nekimegyünk mindenkinek, mert az utakon nincs egy embernyi üres hely. Száraz lábbal nehezebb itt gázolni, mint Mózeséknek a Vörös tengeren át. Aladár három lófej jel magaslik ki az apró franciák közül; Gulliver a törpék között! Pajkos rémülettel szaladnak szét előle a szembejövők s pattognak az élcek, mint a pattogatott tengeri. Rendőröket interjúvolunk, de nem értünk szavukból semmit. Mulatnak rajtunk még az özvegyek és árvák is. Szállást nem kapunk. Éjfélkor a Pantheont körül forogjuk háromszor is, mint a dugó csigák. Lakás nincs sehol! A két órai tagozott menet, a tizenkét órai éhség, bűneinknél nehezebb kufferem úgy elárvítanak, hogy káromkodni szeretnék és majd sírva fakadok. Egy órakor ebédelünk, kettőkor szállást fogadunk Párizs legrémesebb zughotelében. Józan lélekkel nincs isten, aki bevigyen bele, de most összefolyt előttem a valóság és földöntúliság, élet és halál, azt teszik velem, amit akarnak. Sue Jenő regényei borzongattak még egy kicsit; a pokolsötét, szűk labirintfolyosók, a reves ágy, a hóhérszín takaró, a nagy tolvaj járó ablakok, különös neszek rémítenek egy darabig, azután elfelejtem a létemet és belehullok valami nagy feketeségbe. Aluszom első éjszakámat Párizsnak borzalmas karjaiban. Párizs ! Lassanként kezdelek megismerni és kezdelek megirigyelni. Irigyelem gyönyörű márvány szobraidat, szökőkutaidat; kitelne belőlük mocsaras kis hazámnak minden városára kettő-három. Irigyelem képtáraidat, múzeumaidat; be tudnám velők ékesíteni Magyarország minden puszta templomfalát. Irigyelem hatalmas és mégis kecses épületeidet; mesebeli várost varázsolnék belőlük a hortobágyi és kunsági pusztákon. Irigyelem vidám, munkás, gyermekes népedet; meg tudnám velők építeni a magyar holnapot. Irigyelem rettentő Napóleonodat, aki két világ minden gazdagságát megrabolta, hogy felékesítse vele szeszélyes és szellemes, kecses és erős ideálját, a világ leghíresebb asszonyát, az ő szép Párizsát. Óh, ha fiadnak születhettem volna, ha kedves, tökéletes nyelved zenéjét lüktetné a vérem: akkor igazán lett volna belőlem valaki. így paraszt a hazám, a vérem, a környezetem; porba és butaságba fojtanak kegyelmes isteneim. Barbár, keleti betörő vagyok csak szépséged palotájában.