Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)

A kakasütés szokásai és a kakaskultusz

szimbólumok közé tartozik, s talán a vőlegényt jelképezi. 507 Lükő G. írja, hogy a kakas és a tyúk együtt a párosodás jelképe, még akkor is, ha ételnek készítik el. 508 Ez utóbbi két adat nem mond ellent a termékenység gondolatának, hiszen a férfiasság és a párosodás mö­gött ugyanaz a gondolat húzódik meg. Vallástörténeti kutatók is megjegyzik, hogy a mennyegzői rítusok részbeni célja állati és növé­nyi erők testbe való átvitele által vagy phallikus szimbólumok által a nemi erők bátorítása, 509 ami végső soron szintén a termékenysé­get célozza. Mégis, az adatokat vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a kakasnak a lakodalomban nem pusztán csak ez az egyetlen funkció­ja. Talán éppen a lakodalom az, ahol a kakas néphitbeli, a kultusz­ban megismert funkcióinak nagy része előfordul. A kakas megölése a lakodalomban egyrészről ősi áldozat emlé­kének fogható fel. Bizonyított tény, hogy a lakodalmak alkalmával éppen úgy mutattak be áldozatokat s így kakasáldozatokat is, 510 akár más nagy vállalkozások alkalmával, amelyeknek cél szerint a gonosz szellemeket a násztól távoltartó szerepe is lehetett. A gonosz szellem távoltartására különösen a kakasvér lehintéséből következ­tethetünk. A leölt kakas vére a lakodalomkor 511 éppen úgy a szelle­mek kielégítését, az ártó hatalmak távoltartását irányozza, akár az új ház fundamentumára csöpögtetett kakasvér, vagy mint abban a szerb példában, amelyben karácsonykor a gonosz szellemek távol­tartása végett a kakas vérét a küszöbre engedik. 512 Ugyanezt teszik a vendek halálesetkor a tyúk vagy a galamb vérével, 513 azzal a nyil­vánvaló céllal, hogy a halott lelke ne tudjon visszajárni. Más vonat­kozásban a kakas vére a lakodalomban különleges hatalmat, erőt fejez ki. Ilyen funkciója van a vérnek mint az életerő hordozójának 514 507 III/A. XXXI. 508 Lükő G.: A magyar lélek formái. Budapest, 1942. 39. L. még Szendrey Zs.: A növény-, állat- és ásványvilág a varázslatokban. Ethn., XLVIII. 1937. 157. 509 Varga Zs.: Általános vallástörténet. I. Debrecen, 1932. I. 193. 510 Handwörterbuch: III. 1329., Wuttke A.: i. m. 203. 511 Henninger J.: i. m. 339. Zibrt C: i. m. 1950. 565-566. 512 Schneeweis E.: i. m. 64. 513 Schneeweis E.: i. m. 64. 514 Blome F.: i. m. 169.

Next

/
Thumbnails
Contents