Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)
A kakasütés szokásai és a kakaskultusz
kakast, vérét megitatják a veszélyeztetett állatokkal, húsát pedig ők maguk fogyasztják el. 345 A fehérorosz és nagyorosz hagyományból tudjuk, hogy járvány idején elástak a földbe egy fekete kakast vagy más fekete állatot, mert úgy vélték, hogy vele együtt a halált is eltemetik a földbe. 346 Úgyszintén a fehéroroszok és a nagyoroszok alkalmazták a bajelhárításnak azt a módját, hogy amikor az állatok valamilyen járványos betegségbe estek, ekével mágikus kört vontak a falu körül. A körülszántást végző nők nagy zajt csaptak, és mint bajelhárító eszközt a lókoponya mellett magukkal vittek egy élő kakast is. 347 A nyári napforduló idején Kelet-Csehországból, az Elba, az Iser és az Adler vidékéről, de máshonnan is egész zarándoklatok mentek az Óriás-hegységbe, amelynek résztvevői közül a férfiak fekete kakasokat, a nők fekete tyúkokat vittek magukkal, s azokat a Schneeberg alatti hét forrásnál feláldozták. 348 A vízzel, amit innen hazavittek, állataikat mosták meg. 349 Az északi nagyoroszoknál a molnárok malmaikban fekete kakasokat, fekete macskákat és más fekete állatokat tartottak, hogy azokat feláldozzák a vízi szellemek számára. 350 A zűrjének a víz szellemének, főleg új malom állításakor hajdan embert, később kakast áldoztak. 351 Kakasáldozatokról tudósít Krohn Gy. a lappoktól 352 és az észtektől. 353 Methana görög városka lakói, hogy megakadályozzák a délnyugati szélnek az ő szőlőterületükre gyakorolt káros hatását, egy fehér szárnyú kakast két darabba vágtak. Két férfi a két darabbal körüljárta a szőlőhegyet. Ott, ahol találkoztak, földbe ásták a kakas részeit. 354 Nyugati területeken sem volt ismeretlen a kakas a szőlő345 Trojanovic S.: i. m. 47. 346 Zelenin D.: i. m. 68. 347 Zelenin D.: i. m. 66. 348 FehrleE.: i. m. 1912. 72., NaaffA.: i. m. 541. 349 FehrleE.: i. m. 1912. 72. 350 Zelenin D. : i. m. 93. 351 Bán A.: i. m. 1908. 346. 352 Krohn Gy.: A finnugor népek pogány istentisztelete. Budapest, 1908. 237. 353 Krohn Gy.: i. m. 256. 354 FehrleE.: i. m. 1912. 66-67.