Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)
A kakasütés szokásai és a kakaskultusz
a kakasvágásban. A szokás alkalmai voltak: búcsú napja, farsang éjszakája, pünkösd, János-nap, Mihály-nap, lakodalom, valamint aratás. Kosár vagy fazék alá helyeztek egy kakast, esetleg hozzákötötték egy cölöphöz vagy valamilyen fához. A jelenlevők bekötött szemmel, bottal, cséppel vagy egyéb alkalmatossággal ütöttek a kakas felé, mindaddig, amíg agyonütötték. Akinek sikerült a kakast agyonütni, az lett a kakaskirály. 56 Az 1955-ös kiadású Wörterbuch der deutschen Volkskunde a népi játékok között említi a kakasütést, azt hangsúlyozva, hogy eredetileg aratási szokások közé tartozott. A kakast egy fazék alá rejtették és cséppel agyonütötték. Később a kakas jelenléte nélkül sújtottak a fazékra. Ez utóbbi forma azonban csak a 18. században kezdett kialakulni. Chodowiecki D. egyik képén ilyen cserépfazék-ütést láthatunk. A szokás neve - kakasütés - azonban nem változott. 57 Mindkét előbbi kézikönyv elég szűkszavúan tudósít bennünket arról a hatalmas szokásanyagról, amellyel a legkülönbözőbb szokástanulmányokban találkozunk, s amelyekből számos változatot, formát és szokásgyakorlati alkalmat ismerhetünk meg. Essen vidékén farsangi időszakban az lett a király, aki egy lábánál felakasztott kakasnak letépte a fejét. A fejleszakítás után a résztvevők elmentek ahhoz a házhoz, ahol a következő évben fogják megünnepelni a farsang éjszakáját. A csoport előtt haladt a zenész, közvetlenül utána egy ember tállal, amelyen a letépett kakasfej volt. Amikor a házigazda ajtót nyitott, néhányan az idősebbek közül a királlyal együtt beléptek a házba. A király a kakasfejet a kéményre szegezte. Ez azt jelentette, hogy a következő évben ebben a házban lesz a farsangéjszakai ünnepség. Ezután lakomát csaptak. 58 Az áldozati jellegű farsangi kakaslefejezés Jahn U. szerint általános német, osztrák területeken. 59 Figyelemre méltó azonban az a megjegyzése, hogy Dél-Németországban farsangi időszakban oly56 Handwörterbuch des deutschen Aberglaubens, III. Berlin-Leipzig, 1930-1931. 1343. 57 Wörterbuch der deutschen Volkskunde. Stuttgart, 1955. 841. 58 Sartori P.: Sitte und Brauch, I-III. Leipzig, 1910-1914. III. 115., 104. j. 59 Jahn V.: Die deutschen Opfergebräuche bei Ackerbau und Viehzucht. Breslau, 1884. 108-110.
