Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

I. A falutól a városig

69. Perkönyv, 194. 70. Ezt a lehetőséget az 1613. évi decretum III. 23. §-a adta meg azoknak, akiket hatalmaskodás címén sérelem ér. Erre hivatkozik a Perkönyv is. 30. 71. Szendrey, 1968. 17. 72. Az oklevél másolata a Perirat összefoglalásában. 73. Gottreich, 1955. 98. 74. Mezősi, 1943. 210. 75. OL. Cam. Seep. Min. Neo-reg 1701. N°. 401. 76. OL. uo. 402. 77. Gottreich, 1955. 131. 78. OL. Cam. Seep. Min. Neo-reg. 1721. N°. 1929; 1726. N°. 2717. 79. Perkönyv, 171. 80. OL. Cam. Seep. Min. Neo-reg. 1726. N . 2640. 81. OL. Cam. Seep. Min. Neo-reg. 1726. N°. 271 ' 82. Perkönyv, 172. 83. Perirat, 1727. jan. 10. A tanúk: Szász Pál 50 éves, a váradi püspökség provizora, Fekete György, a vármegye cassa domestica perceptora, Boronkay Ádám, Jeney Ferenc nemes személyek, akik abban az időben a vármegye fő komisszáriusai voltak, Sipos Mihály 60 éves, Palágyi Mihály 60 éves, Janó Márton 65 éves pocsaji lakosok. 84. Janó Márton tanú (az idézett helyen) azt is elmondotta, hogy „Üdvözült Méltóságos Benkovics Ágoston Feö Ispány és Váradi Püspök Uram eö Nattsága Kis Mariában menvén egy Tekenyőben edgy nyihány Potykát Praesentaltak eö Nattságának. Mondotta Méltóságos Püspök úr Borsi Mihály, Pálóczy Péter és Takács György nevű kismarjai embereknek: az én jobbágyaim volnátok tik, melly szavára a Méltóságos püspök úrnak felelt Borsi Mihály, hogy Feö Ispányunk Ngod, azért mondom Nagyságodnak, de hogy nékünk Földes urunk volna Nagyságod, azért soha bizony nem mondom, mert Nagyságod soha nem volt nekünk földes urunk, nem is lészen". 85. Perkönyv, 176—177. 86. Perkönyv, 44—47. 87. Pauli Carolas, 1817. 500. 88. HBMLt. Várm. Közgy. jkv. 1732. 89. OL. Helyt. tan. Lt. Acta Urb. 1771. N°. 5694. 90. OL. Arch. Regn. 1828. Conscr. Kismarja. 91. Kismarja vámmentességi jogát vármegyei határozat 1806-ban is megerősíti. HBMLt. V. 637/a 3. 1806. dec. 16. 92. E különleges jogállásból származott a mondás: „kitesz egy bihari ember számot". Ezt olyan emberekre mondták, aki két ember helyett bírt dolgozni, vagyis igen erős, munkabíró ember volt. 93. Kismarjában 1728-ból maradt fenn az első ilyen contributionalis összeírás. 1735-től 1770-ig csaknem évenként megmaradtak az adóösszeírások. 1771-től már nem készítettek évenként összeírást, de még így is 8 különböző adóösszeírásból gyűjthettünk adatokat. Az összeírásokat később részletesen idézzük. Valamennyi a HBMLt. V. 637/a, illetve b. jelzet alatt találhatók. 94. Ezeket is később részletesen idézzük — Zömmel a HBMLt. V. 637/a 37. jelzetű kötegben találtuk. 95. HBMLt. V. 637/a 24. Levelek foglalatja. 1781; uo. Vármegyei Közgy. jkv. másolat; uo. Kismarja pere a váradi püspökség ellen. A 108 oldalas per anyagból kiderül, hogy 1741 óta a kismarjaiak dézsmáját legtöbbször árendálták, évi 80—100 forintért. Igen sokszor maga a város volt az árendator. 1748-ban, 1749-ben, 1752-ben, 1753-ban a bérlők természetben szedték be a dézsmát, de a várható termés alapján előre megállapodott mennyiségben, mégpedig a keresztbe rakott (sarlós) búzából, a bekötetlen, vagyis kaszás búzából, árpából, zabból, lencséből, borsóból, ménekből. Ezenkívül a földtelenek megfizették a szokásos keresztény pénzt. 1781-ben a püspökség váratlanul kiküldte a maga dézsmásait s erőszakkal beszedette a terménydézsmát, de arra már nem akadt kismarjai ember, aki ezt elnyomtatta volna, hanem pelbárthidaiakkal nyomtatták el. Ezzel kezdődött a per, mely 1784-ben a püspökség meghátrálásával végződött. 96. HBMLt. V. 637/a 40. Városgazda elsz. 1815. febr. 9.; V. 637/a 4. 1837. márc. 10, 1838. febr. 7, 1841. márc. I. 97. Osváth, 1896. 27. 98. HBMLt. V. 637/a 4. 184;. márc.-ban kelt levél. Ekkor az eredeti oklevél még a város levéltárában volt. 99. OL. Helyt. Tan. Acta Urb. 1771. No. 5694; HBMLt. V. 637/a 3. 1828. szept. 18. Beöthy Ödönhöz írott levél. Az ügyet a generalis congregatio 1743. május 14-én tárgyalta. Vö. Perirat, 1. 100. OL. uo.; V. 637/a 3. 1828. Fogalmazvány. 101. Pauly, 1817. I. 500. 102. Még 1846-ban is, amikor Varga István kismarjai polgárt a váradi első hídvámon megvámolták, az alispán utasítja a vámosokat a kismarjaiak szabad átbocsájtására, mert őket vámmentesség illeti meg. HBMLt. V. 637/a 4. 1846. jan. 17.