Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

I. A falutól a városig

42. Az eredeti oklevelet szerző még látta. Ez, a hajdú oklevelekhez hasonló, fektetett téglalap alakú pergamenre íródott, aranyozott, de kevésbé díszes iniciáléval s függő viaszpecséttel. Az oklevél 1944 őszén tűnt el, amikor a községi fontosabb iratokat állami rendeletre a községből elszállították. Ugyanekkor vitték el a községi levéltárban őrzött kb. 3 db Bocskai aranypénzt és a város 1606-os datálású ezüst pecsétnyomóját. Míg az iratok és az aranyak sorsáról eddig semmiféle adatot nem tudunk, a pecsétnyomó különös véletlen folytán a Déri Múzeumba került. Vö. Masits, 1971. 55—72. Az eredeti oklevelet később, főként a XVIII. században többször lemásolták, mivel a különböző peres ügyletek során a kismarjai elöljárók magát az eredeti oklevelet sohasem adták ki a kezükből. E későbbi másolatokból többet teljes egészében, néhányat részleteiben ismerünk. Többségük a HBMLT. V. 637/a 1. szám alatt megtalálhatók. Ezek közül legrégibb egy, a váradi káptalanban 1693-ban készült másolat, majd ugyanitt 1700-ban készült szó szerinti másolat. Mindkét munka szó szerint megegyezik az eredetivel. U. itt találunk még két XVIII. századi transumptio töredéket, valamint az oklevél 1742. évből való, az előbbieknél felületesebb másolatát. Megtalálható az oklevél szövegének másolata a kismarjai Egyházi Levéltárban, jelzet nélkül: Acta Ratificati usus Privilégii Pro Opp. Kismarja című aktában. (Dobrossy Zoltán lelkipásztor szíves támogatását ezúton is megköszönöm.) A szabadalomlevél szövegét Könyves János lelkész a XIX. század közepén magyarra is lefordította. E fordítás kézirata megtalálható a kismarjai egyházi levéltárban, de fel-felbukkan szomszédos községek egyházi levéltáraiban is. E magyar nyelvű fordítást Könyves János neve alatt közli a Vasárnapi Újság VIII. 1861. 26. sz. 305—307. l.-on. Úgy tűnik, ezt használta fel munkájában Osváth Pál és később Hunyadi Ferenc is (1936. 38). Az oklevél eredeti, minden bizonynyal leghitelesebb szövegét azonban Bocskai István Liber Regiusában találtuk meg. OL. Gyulafehérvári Káptalan Levéltára. Bocskai Liber Regius, 34—36. lap. (A lapoknak csak az egyik oldala számozott. A 34. lap felénél kezdődik a szöveg s az ettől számított hatodik oldalom, a 36. lap felénél végződik.) A szövegről készült fotómásolatot Csobán Endre olvasta ki és fordította magyarra. A latin eredeti szöveget és hiteles fordítását a függelékben teljes terjedelmében közöljük. Megállapítottuk, hogy a Könyves János féle fordítás a korszerű követelményeknek nem felel meg. A Csobán-íéle olvasat oklevéltani elemzését Szabó István professzor segítségével, 1959-ben végeztem el. Ezt a részt szó szerint átvettem ekkor megírt munkámból. Varga, i960. 72—75. 43. Tudjuk, hogy ezt a jogot a nagy hajdúvárosok is csak később nyerhették el. Rácz, i960. 95. 44. A korábban idézett ezüst pecsétnyomó Masits László elemzése szerint a Debrecenből Kassára elszármazott Debreceni ötvös Imre vagy Debreceni János munkája, akinek része lehetett abban, hogy a város 1616-ban öntetett, ma is használatos harangjára ugyanez a kép — felnagyítva — rákerülhetett. Masits, 1971. 55—72. 45. Vö. Ember, 1946. 464—464. 46. Kézenfekvőnek tűnik a kismarjai szabadalomlevél összevetése Bocskai más, az ún. „nagy" hajdúvárosoknak adott hasonló okmányokkal. Itt különösen két szembetűnő jelenségre kell utalnunk. Egyik, hogy a hajdúk esetében Bocskai katonai jellegű szolgálatok fejében ad kiváltságot s hangsúlyozza az ezzel járó kollektív nemesi jogcímet. Ebből következik a másik szembetűnő jelenség, hogy míg a hajdú kiváltságlevelek a címerek részletes leírásán kívül csak nagyvonalakban körvonalazzák a hajdúk belső önkormányzati, adózási, bíráskodási rendszerét, hiszen azoknak megszervezését a nemesi szabadság eleve biztosította, ezzel szemben a paraszt-polgár Kismarja teljes konstrukcióját, a legapróbb részletekig tisztázni kellett. Ezért a kismarjaiak szabadalomlevele sokkal teljesebb, részletekbe menően precízebb, mint elődei, a hajdú szabadságlevelek. Szendrey, 1971. 9—!947. Mályusz, 1953. 132. 48. Rácz, 1969. 95 skk; Szendrey, 1971. 49—222; Balogh, 1969. 27—46. 49. A kismarjai egyházi anyakönyvek II. kötetében az anyakönyvi rész előtt található 12 oldalnyi szöveg, melyet Gyulay Gábor nótárius 1776-ban írt az akkor még bizonyára üres könyvbe Kullin György főbíró utasítására „ezenn Nemes Városnak régisége miatt elavult és elrongyolódott Prothokollumából, mind azok a' mellyek vagy ezen Ns. Városnak jövendőbéli javára, oltalmára, úgy ezenn Város Lakossainak minden örökségeinek megtudására, mind pedig meglett dolgaikból lehető emlékezetire, tanulására, úgy jövendőbéli boldogulására s oktatására, a' mellyek találtattak, kiszedegette és beíratta". E szövegnek igen nagy jelentősége volt a helybeli Bocskai hagyomány fennmaradásában, mert a helybeli prédikátorok, tanítók oktatásaikban ezt mindig szem eiőtt tartották. Ez lehetett elsőrendű forrása Habókay Márton korábban idézett kátéjának is s támaszkodhatott rá Osváth Pál is 1896-ban írt művében. Ezért itt e szöveg Bocskai István halálára vonatkozó részletét szó szerint közöljük: „Extractus Protocolli Priv. Opp. Kis Mariae. 1606-dik Esztendőben Vezelin Mihály Feö Bíróságában kezdetét vette ezenn Prothocollum, a melly esztendőbenis ama Boldog Emlékezetű Fejedelem Bocskai István Kis Mária Várossát, mint maga B. E. Elej Lakó hellyét Privilegizálta, Melly Privilégiuma ezen Kis Mária várossának még ma is meg vagyon és fennáll, Kiért az Úr Istennek Szent neve dicsőíttessék mind örökkön örökké. Ezen B. E. Fejedelem Bocskai Istvánról a ennek jeles cselekedeteiről láthatni és olvashatni