Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

IV. A népi kultúra változásai

Töuisborona művelő eszköz volt a kapa. A legújabb időkig kapával művelik a kerteket, szőlőket. A kapa volt a legfontosabb növényápoló eszköz, az 1920-as évek előtt szinte egyetlen, mellyel minden növény gyomirtását elvégezték. Ennek ellenére a régi, a szabványosított formák előtti kovács-kapákat nem ismerjük. Valószínű, hogy a XIX. század vége előtt itt kerekélű vagy szögletes kapákat használtak. Ujabban a közép méretű szívalakú kapákat kedvelik. Jellemző, hogy a kerti földeket itt nem ásóval forgatták meg tavasszal, hanem kapával, ami az ősi kapás földművelés reminiszcenciáját őrzi. Mivel itt is közönséges ágy-ekéket használtak, a szántás technikájában nincs helyi specialitás. A szántóföldek itt is szalag parcellákban helyezkedtek el, melyet össze-, vagy széjjel (csára, vagy hajszrá) szántottak. Csára szántásnál középen kezdték a szántást s ilyenkor mindig jobbra (csára) fordultak. Ilyenkor középen ormó keletkezett. Hajszra szántáskor a jobb szélső mezsgye mellett kezdték a szántást s a tábla végén balra (hajszra) fordultak, s középen középbarázdáthagytak. Vizenyős földeken néhány gazda több éven át össze- (bakhátra) szántott, így a parcella közepe felmagasodott s ide kevésbé ért el a víz. Viszont hátránya volt, hogy a szélein jó időben is kevesebb volt a termés. A termények learatása utáni első szántást ugarolásnak mondják, mely nyilván az ugar feltörésének egykori emlékét őrzi. A második, nyár közepén végzett szántás a keverés, mely egy-két ujjnyival mélyebben forgatta meg a földet, mint az első szántás. Harmadik a mag alá való szántás, közvetlenül vetés előtt. Tavasszal csak mag alá szántottak. Az őszi mélyszántás csak az 1930-as évek vége óta kezdett elterjedni, de csak tengeri alá, mert