Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

IV. A népi kultúra változásai

azt tartották, hogy a tavaszi kalászos után annyira megkeményedik a föld, hogy ha őszi szántásba vetik, nem lehet idejében feltörni. A búzatalló feltörése, a tallóhántás itt lényegében sohasem terjedhetett el, a szabadulási rendszer miatt. Ennek ellenére az 1930-as évek végétől mind többen feltörték tallójukat. Az újabb talajművelő eszközök közül tárgyalt időszakunkban kizárólag csak az ekekapa terjedt el, az Ís az 1930-as években. Eleinte kizárólag csak a kukorica sorművelésére használták, később alkalmazták egyszerű tavaszi gyomirtásra (kultivátor gyanánt), majd a burgonya töltögetésére. Csak 1945 után kezdték a szőlőt is húzatni. Az ekekapa megjelenése idején a kukoricát is töltögették. Erről csak az 1930-as évek végén szoktak le, a gazdasági szaktanfolyamok hatására. A kézi kapának azonban nem csökkent a fontossága, hiszen az ekekapa után még meg kellett igazgatni a tövek környékét, de a kerteken kívül is még egész sor növényt kézi kapával ápoltak (burgonya, dinnye, répa, szőlő).

15 A növénytermesztés fontos mozzanata a vetés. A magnak a földbe juttatása évezredek óta mindenütt kézzel történt. Kismarjában Ís az apró magvakat nyakukba akasztott vetőzsákból szórták az előkészített földre s azt boronával juttatták bele a földbe. Itt az 1880-as években jelent meg az első vetőgép. Az első világháború után számuk rohamosan nő, különösen 1928 táján s a harmincas években már a gabonának kb. 80%-át, a kukoricának kb. 40%-át géppel juttatták a földbe. A vetőgép azonban nem tudta véglegesen kiszorítani a kézi vetés különböző fajtáit. Az 1940-es években még minden férfi tudott kézzel vetni, s ha vizes őszön, tavasszal nem lehetett a géppel rámenni a földekre, akkor kézzel szórta el a magot. Henger