Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

IV. A népi kultúra változásai

tek során a termésátlagok folyton növekedtek s már néha túlhaladták a 20 mázsát.

6 Az árpa és a zab tipikus takarmánynövények voltak már a XVIII. század első felében, bár az árpa a XVIII. század második felétől az adóösszeírásokban nem szerepel. Mivel a zab a lovak legfontosabb abraktakarmánya volt, a katonaellátás miatt a hatóságok szorgalmazzák a zab nagyobb mérvű termesztését. Az árpát főként malacokkal etették. A két termény együttesen a szántóföld területnek közel V

4 részét foglalta el. A XIX. század második felétől a zab jelentősége csökkent, helyette rátértek a szálastakarmányfélék termesztésére. Nálunk mindvégig a zabosbükköny lett a legfontosabb termesztett szálas takarmány, mely a javított hármas nyomás bevezetése után a harmadik fordulónak több mint a felét elfoglalta. Az árpának a két változatát, az őszi és a tavaszi árpát kb. egyenlő arányban termesztették. Az 1930-as években néhányan már sörárpát is termesztettek. A XVIII. században kialakult 3—5 köböl termésátlag csak az 1930-as években emelkedik 6—8 mázsás holdankénti termésátlaggá. A zabnak és az árpának a jelentőségét fokozta, hogy télen a szalmáját is feletették.

7 A XVIII—XIX. században kis mennyiségben termesztették a kölest. Ezt a gazdagon fizető kása féleséget az első világháború után már csaknem elfelejtették, amikor az 1930-as években újra kezdték vetni. Zölden lekaszálva takarmányozási célra fordították, magját hántolva kásaként emberi táplálékul készítették el. Lónak a köles szénát nem szívesen adták, mert apró magja állítólag belehullott a ló fülébe s az állat pusztulását okozhatta. A köles helye korábban a második, később a harmadik fordulóban volt.

8 A dohánymonopólium bevezetése előtt már a XVIII. század elején is divatos növény volt a dohány.

9 Amellett, hogy a jegyzőkönyvek folyton említik a dohányt, az összeírok általában 20—30 családnál találtak csomózott dohányt. A dohányt fordulóba sohase vetették, csak kertekbe s a dús humusz tartalmú Vasad, Dobogó dűlőbe. A XIX. század második felétől csak az uradalmak foglalkoztak dohány termesztéssel, bár néhány kismarjai család mint uradalmi dohánykertész tevékenykedett (Ezek látták el „szűz" dohánnyal a pipázó öreg embereket). XVIII. századi forrásaink szólnak még a következő terményekről: Alakor. E régi gabonafélét 5—6 ember termeszthette. Utolsó forrásunk 1832-ben említi.

10 Lencse. A XVIII. században szántóföldi növényként említik, minden bizonnyal elsősorban takarmánynövény volt, némelykor bükköny helyett zabbal keverve is vetették. Használták azonban emberi táplálkozásra is. (Jellemző, hogy Kismarjában az összes főzelékféle vastagételt lencsé-nek nevezik. L. később.) Ennek ellenére az első világháború után már csaknem felhagytak a termesztésével, míg 1933 után újból divatba jött.

11 1776-ban szolgabírói rendelet utasította a községeket, hogy „háromlevelű füvet" vagyis lóherét vessenek a kaszálójukba, valószínűleg a rétek megjavítása céljából. Bizonyos, hogy a lóhere vad formájában a réteken ma is előfordul, de szántóföldi termesztése Kismarjában nem öltött számottevő méreteket. Ezzel szemben úgy látszik jobban bíztak a lucernában, mert a XIX. század második felében létesítettek egy lucernás kertet. Igaz, ennek a század végére már csak a neve maradt meg (lucerna föld) s a lucerna gazdasági jelentőségét újból az 1930-as években fedezték fel. Nagyobb elterjedését a forduló rendszer akadályozta, de fordulón kívül mind többen vetettek lucernát s elég sokan termesztettek jóminőségű lucerna magot is. Ebben az időben egyike volt a legjövedelmezőbb foglalkozásnak. A borsó szintén már a XVIII. századból ismert kerti növény. Takarmányként azonban szintén csak az 1930-as évektől vetették, különösen amikor a korszerű, fehérjedús takarmányozás jelentőségét