Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

III. A társadalom organizmusa

kereskedő fia, a réf. hitre átkeresztelkedett László László vette át.

104 A fiatal, tehetséges főjegyző rögtön jelentkezik reformjavaslataival. Mindenekelőtt átrevideálja az egész költségvetést, és a községi gazdálkodásnak reálisabb kereteket szab. Sziporkázó ötleteivel 3-4 év alatt kivezette a községet a gazdasági zsákuccából s 1935-ben már mérsékelt ütemű fejlődést is elért. Ötletei közül csak néhányat emelnénk ki: a vármegyei ebadó terhére a falu egész szarvasmarha állományát beoltatja lépfene ellen. A községi gyámpénztári pénzeket takarékban helyezteti el, ahol az most már évente kamatozik. Legjobb ötlete az volt, amikor a Berettyó — építkezésre kiválóan alkalmas — homokját építési vállalkozóknak eladja azzal a feltétellel, hogy azt kismarjai kubikusok termeljék ki. Ezzel a legnagyobb munka nélküliség éveiben mintegy 50-60 családot juttatott •— nem is rosszul fizetett — munkához. A homok községi jövedelméből a község főbb uccáin betonjárdát építtetett. 1933-tól megszüntette a népkonyhát, helyette egy kaskötő tanfolyamot szervezett, melynek jövedelméből a rászorulókat segítette. Létrehozta a takarékossági magtárat, amelyből tisztességes kamatra lehetett búzát kölcsön venni, ezzel, a kor hírhedt uzsorakölcsöneit sikerült kiküszöbölnie.

105 1935-től László László közreműködésével szerezték meg a korábbi fejezetekben említett különböző reform földeket. 1938-ban már kulturális létesítményekre Ís gondolt. A Bocskai-féle várdombot parkosíttatta. Még ebben az évben ismeretlen debreceni kőfaragó mesterrel hajdú vitézt ábrázoló hősi emlékművet készíttetett. Korszerűsíttette a községházát, új iskolát építtetett a régi elavult, nádtetős ún. „hármas iskola" helyett. A volt csendőr laktanyából kultúrházat alakíttatott. Nem elhanyagolható dolog, hogy baloldali, polgári demokratikus magatartásával a fasizmus előkészítésének éveiben Ís elnézte, sőt segítette az illegálisan tevékenykedő szociáldemokrata-kommunista csoportokat. 1944 tavaszán, a zsidók elhurcolása idején visszavonult, illetve elbújt, mire azonban a front közeledett, 1944 szeptemberében újra elfoglalta hivatalát s ekkor több leventeköteles ifjút mentett meg az elhurcolástól.

106 Nem véletlen, hogy a falu rajongásig szerette s nem akadt senki, aki a nehéz hónapok alatt üldözőinek kiadta volna.

107 A helyi önkormányzat tehát nemcsak közvetítette, végrehajtotta a felsőbb utasításokat, hanem nagyon sokat tehetett még ebben az időben is a falu boldogulásáért. Elrendezte, irányította a falu belső, gazdasági ügyeit, egyensúlyt tartott a különböző helyi intézmények között. Kismarjában a helyi önigazgatásban mindvégig nagy szerepe maradt a kis és közép paraszti képviseletnek, hiszen a virilisták közül csak egy volt helyi parasztember, a többi a falun kívül elő földbirtokos, tisztviselő, akik a belső ügyekbe nem nagyon szóltak bele. Egyház és művelődés Kismarjában a tanácsi és az egyházi szervezet a XVII—XVIII. században összefonódott. Mivel a lakosság zöme megmaradt a kálvinista hiten, az egyházközség lényegében a falut Ís jelentette. Az egyház élén a lelkipásztor állt, akit a város fogadott, a református egyházi szokások szerint életfogytiglani megbízatással. Jelölteket a szuperintendencia küldött. A lelkipásztor javadalmazását a tanács biztosította.

108 A lelkipásztor nem választott, de hivatalból tagja volt a tanácsnak, így nem csoda, ha a tanács minden cselekedetében megfigyelhető az egyházi hatás. Valószínűleg nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a helység ideológiáját mindenkor az egyház adta, de úgy, hogy az önigazgatás formális autonómiáján nem esett csorba. Eléggé bevett szokás volt, hogy a kurátori tisztet maga a főbíró töltötte be, de a presbiterek közt is több tanácstag volt.

109