Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

III. A társadalom organizmusa

Az egyház szemléletalakító, nevelő hatását elsősorban az iskolákon keresztül fejtette ki. Kismarja — legalábbis a XVII. század eleje óta — a debreceni Református Kollégium partikulája volt.

110 Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy mindenkor a debreceni kollégiumból hoztak iskola mestert (rector) és tanítót. A két végzett tanító mellé a kollégium felsőbb osztályos növendékeiből ún. praeceptort is fogadtak, akinek feladata a kisebb gyermekek tanítása volt. A rektornak ugyanakkor feladatává tették, hogy a praeceptort tanítania kellett, többek között latin nyelvre.

111 Gyakori szokás volt, hogy a praeceptor 2-3 évi tanítás után az itt összegyűjtött pénzen külföldi egyetemekre ment tanulmányainak folytatására. A kismarjai tanács bensőséges kapcsolatban állhatott a debreceni református kollégiummal. E kapcsolat elsősorban a pap és a rector meghívásának protocolláris ünnepségein formálódott. Ilyenkor a tanács küldöttei felkeresték a kollégium séniorát, az bemutatta a jelölt ifjakat s a tanácstagok ezek közül választották ki, akit legalkalmasabbnak véltek.

112 A kihozás alkalmával a kismarjai tanács költségén nagy traktációt tartottak.

113 A kapcsolatot tovább erősítette, hogy kismarja rendszeres alumniumot biztosított egy Debrecenben tanuló szegény sorsú diáknak.

114 Az alumniumot (étkezési hozzájárulás) hol befizették a kollégiumnak, hol közvetlenül a rászoruló tanulónak adták át.

115 A felsorolt példákból az derül ki, hogy paraszt fiatalok ritkán vették igénybe a tanács támogatását; az alumniumot rendszerint a pap, jegyző, tanítók gyerekei kapták. Az alumniumon kívül is számtalan alkalommal adott a város kisebb-nagyobb segítséget a kollégiumnak, illetve az itt tanuló diákoknak.

116 A kapcsolathoz tartozott, hogy ugyanakkor a kollégium folyamatosan figyelemmel kísérte a kismarjai iskolában folyó tanítást, instrukcióval, olykor utasítással látta el a rektort és a tanítót.

117 A kollégium a város vezetőit minden évben meghívta a tógátus diákok vizsgáira, hogy minél jobban kiválaszthassák azt, akit magukkal óhajtanak vinni.

118 A város gonddal fogadta a kollégiumból érkező szuplikáns diákokat (akik a diákok ellátására adományokat gyűjtöttek) és a legátusokat. Ellátásukat a város konyhájáról oldották meg. A legátusok a papnál étkeztek abból az élelemből, melyet számukra a város konyhájáról kiadtak. A rendes ünnepi prédikáció után az egyházfi kíséretében végig látogatta a híveket is, ahol borral kínálták — amit illett elfogadni ! — s némi aprópénzzel is segítették. A kismarjai partikula egészen 1868-ig három iskolából állt: a nagyobb fiú iskola, a kisebb fiú iskola és a leányok iskolája. Az iskolában folyó munkát a lelkipásztor irányította, de már 1761-ben létrehoztak egy „consistoriumot", mely „minden esztendőben négyszer, vagy ha a szükség hozándja magával többször is tartassék, melyben a szék ülők Belső és Külső magistratualis személlyek légyenek, Praesese Tiszteletes uram, subalternusa viszont varasunk fő bírája légyen és azon consistorium Tiszteletes uramnál celebráltasson"

119 Tehát az iskolák ügyébe beleszólása volt a világi testületnek is. Ez annál inkább természetesnek tűnt, mert az iskolák fenntartásának anyagi terhét a város vállalta. Ők fizették pl. a tanítókat.

120 A XIX. század elejétől a praeceptor helyett is állandó tanítót fogadtak. Ez a szám csak az első világháború után emelkedett négy főre s csak 1942 körül kapott mind a hat osztály külön tanítót. Az iskolában — a partikula rendszernek megfelelően — meg volt a lehetősége annak, hogy a tanulók az alsóbb iskola-fokozatokat végig elvégezhessék. Ezek felsőbb osztályaiban, a grammatista és syntaxista fokozatot tanulták, akik már a latint is gyakorolták.

121 A kevés forrásanyagból az derül ki, hogy általában három fokozatot igyekeztek minden gyerekkel elvégeztetni s ezeket három csoportban oktatták: a 6—10 éves kis iskolásokat, a 9—14 éves ún. conjugistákat vagy declinis-