Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

III. A társadalom organizmusa

bor, baromfi stb. Pl. 1760-ban „Karácsonyi discretioba" a váradi, diószegi, székelyhídi uraknak „13 ludat, 1 pár kakas pulykát, 5 ruczát" vittek, közel 4 forint értékben.). Visszatérő kiadás volt a „bíró uram karátsönyi tractatiója". Hasonló traktációk akkor is előfordultak, ha rangosabb katonatiszt, vagy más urak érkeztek a faluba. Ilyenkor a vendégek lovait is ellátták. Gyakori kiadások az egyház és az iskolák szükségleteinek a kielégítése. Ilyen a debreceni ref. kollégiumnak fizetett évi alumnium, és a legátusok fogadása sátoros ünnepeken. Évente 50—60 forint elmegy különböző kiküldetésekre, főként Váradra, Debrecenbe, de alkalmanként Bécsbe is. (Itt az 1730-as években külön házat tartottak a kismarjaiak, hogy kiküldések alkalmával legyen hol megszállniuk.) A városgazdálkodás évi forgalma — a helység nagyságához képest — már a XVIII. században tekintélyesnek mondható, hiszen csak a készpénz forgalom megközelíti a 2500—3000 R. forintot.

83 Megtudjuk az elszámolásokból, hogy a XIX. század közepéig a pénzbevételek egyre növekednek s az 1830-as években egy kisebbszerü tőkés vállalkozást is igyekeznek létre hozni, a tégla és cserépgyárat. Kismarjában már a XVIII. században is égettek téglát, de csak kis mennyiségben, saját szükségletre. 1836-tól azonban üzleti szándékkal igyekeztek téglát és cserepeket égetni. Fűtőanyagot a megrendelő adott. Az égetést a város által kinevezett biztos ellenőrizte s fogadott konvenciós munkásokkal, főként cigányokkal, dolgoztattak, akik minden 10 000 db tégla után kaptak 30 R. forintot, 5 véka búzát, 3 font szalonnát és 3 font sót. A tégla vastagsága, amit égettek: 3X6X12 hüvelyk volt. Munkaeszközöket, ásót, kapát, talyigát, asztalt a város adott. A cseréphutai üzem azonban csökkenő kapacitással dolgozott, majd 1854 után folyamatos működtetése meg is szűnt, ettől kezdve csak előzetes megrendelésre, alkalomszerűen működött. Bevételei: 1837: 6574, 1839: 2367, 1840: 1661, 1845: 2368, 1854: 1091 v. forint.

84 Több tényező Ís arra utal, hogy 1800—1850 között a város megpróbált kilépni az önellátás szűkös keretei közül és lehetőleg minél több pénzbevételre szert tenni. Bérbeveszik pl. a pelbárthidai malmot, ekkor épül a gubacsapók kalló malma, bérbeveszik a pelbárthidai csapszéket stb.

85 A fejlődés azonban csak viszonylagos és nagyonis szűk határok között mozgott, a kiváltságok elvesztése után pedig teljesen megállt. Az 1828-as „consciptor uraknak" címzett fogalmazvány bizonyára eltúlozza a város szűkös anyagi viszonyait, mégis kifejezi azt a falusias kisszerűséget, mely a kiváltságáért harcoló kis várost jellemezte.

86 A. községi önkormányzat 1848 után A XVII—XVIII. században kiteljesedett mezővárosi önkormányzatnak már a reformkori adó- és közigazgatási elvek korlátot szabtak, 1848 után pedig fokozatosan, a polgári közigazgatási rendszer kiépülésével a címében is faluvá süllyedt Kismarja önkormányzata sem kaphatott több jogot az önállóságra, mint más hasonló nagyságú községek. Már 1850-ben az önkényuralom éveiben tudomásul kellett venniük, hogy hatáskörük csupán a felülről kapott utasítások végrehajtására koncentrálódhat. 1850. április 25-én császári nyílt parancs írja elő a kötelező adókat, mely mindenféle régi kiváltság figyelmen kívül hagyásával meghatározza, hogy az adó tárgya ezentúl: 1. A föld termékei s a földbirtokosok jövedelmei, 2. Személyi fizetések, 3. Kölcsönök, hitelek. Az adó mértékét a jövedelem 1—3 boában jelölték meg.

87 Az országban tartózkodó katonák ellátására továbbra is termény szolgáltatásokat írtak elő.

88 1852-ben Kismarján is felépítették a csendőr