Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

III. A társadalom organizmusa

Bakatsinyt" szoktak árulni, „kit pinzen, kit búzáért". A tanács kimondotta, hogy az ilyen kuffantós asszonyok csak a vásárokon árulhatnak, a faluban nem, különben jószágát elveszik s meg is büntetik.

65 Ugyanakkor a vándor ún. gyolcsos tótok árulását mindenkor megengedték.

66 A bolt mint kereskedelmi vállalkozás nem volt jelentős. Ezért is adta a város árendába. De az önellátás szempontjából nélkülözhetetlen objektum, így idegen bérlőivel együtt szervesen beépült a városba. Mérsékelten növekvő forgalmát a bérösszegek emelkedése jelzi. f) Vásárok. Kismarja vásártartási jogát ugyancsak az 1606-os privilégium biztosította. Évente három alkalommal (tavasz, nyár, ősz) tartottak nagy vásárokat. A vásárnap Kismarjában mindig hétfővölt.

w Az ugyancsak hétfői napon tartott heti piacokon a helyi áruforgalmat bonyolították le, a nagyvásárok az országos vásárok kategóriájába tartoztak, bár a vásárok vonzási körzete — Debrecen és Várad között ! — nem túl nagy. A vásárokat a XVIII. században a templom melletti téren és ennek folytatásaként a Piacz uccán tartották, a XIX. század végétől a falun kívül, a Samarja csárda mellett. A régi helyen a kereskedők állandó sátorhelyet kaphattak a tanácstól, amelyre minden alkalommal sátraikat felverhették.

68 Korláttal elkerített helyen, a temető mellett volt a jószág vásár, mellette a termény vásár. Ezután az élelmiszer, a Laci-konyhák, különböző sütögetők, majd a mutatványosok. Külön sátor sort alkottak a játék, ajándéktárgy, édesség sátrak. Ezekkel párhuzamosan helyezkedtek el a különböző ruhaneműket áruló sátrak, szabók, csizmadiák, szűrösök, gubások stb. Ezek előtt, a falu felőli végen telepedtek le a fazekasok, dézsások, különböző fafaragó iparosok. A méterárut a csárda előtti sátorsorban árulták. Voltak mozgó árusok, mutatványosok, plánétások, csoda doktorok, köszörűsök, különböző zugárusok, szerencse játékosok, akik az ellenőrök elől bujkálva hol itt, hol ott ütötték fel tanyájukat. Jellegzetes vándor árus volt a bosnyák, aki nyakába akasztott bőröndnyi nagyságú ládájából az árucikkek tömegét kínálta, főként bicskákat, borotvákat, tükröket s más pipere cikkeket.

69 A kismarjai vásár jellegét tekintve azon sokadalmak közé tartozott, mely Erdély és a bihari síkság, az Érmellék és a Sárrét között teremtett interetnikus kapcsolatokat. Megfelelőit az egykori visszaemlékezések Kállósemlyén, Margitta, délen Belényes, Tenke, Szalonta vásáraiban keresik. A kismarjaiak számára a vásár elsősorban e kapcsolatokon keresztül hozott számottevő hasznot, hiszen maguk a vámbevételek nem voltak számottevőek. A vásárok jövedelmeinek feljegyzései csak 1831-től maradtak ránk a városi számadáskönyvekben. Ekkor választanak először vásárbírót, akinek feladata egyrészről az volt, hogy a vásárra érkezőktől a vásárvámot beszedje, másrészről a vásárban felmerülő vitás kérdésekben a helyszínen igyekezett igazságot tenni.

70 Ezért minden vásárnapon a Samarja csárda végében levő helyiségben tartózkodott, a marhaleveleket kezelő tisztviselővel együtt s régebben egy-két fegyveres ármással — később csendőrrel —, akiknek segítségével az üzérkedőket, csalókat, tolvalyokat megbírságolták, súlyosabb esetben letartóztatták, vagy a vásár területéről kitiltották. Az évi vámbevétel kb. 200—350 forintot tett ki. g) Egyéb gazdasági tevékenység. A városi önigazgatás hatásköre az élet teljességére kiterjedt. A felsoroltakon kívül egész sor tevékenységi kört ismerünk, melyet a tanácsi testület évszázadokon át a kezében tarthatott. Mindenek előtt megszabja, irányítja, adminisztrálja a legeltetés rendjét. Fogadja, ellenőrzi, elszámoltatja a pásztorokat. Kijelöli a legeltetésre alkalmas területeket, elsősorban a legelőket, majd a szabadulások rendjét szabályozza. Megszervezi az