Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

II. A nép és a föld

Uo. 49. 1825. Szántó György és István inventáríuma. 177. Vö. Ikvai, 1966. 345— 377; Füzes, 1973. 462—481. 178. V. 637/a 15. Sed. Jud jkv. 1743. márc. 9. ö Szabó Pál úr a Város Uttzáján való vermének be nem tsinálásáért megbüntettetik 34 dénárra; uo. 14. Várm. stat. 1757. okt. 7, 22. „Feles károkat és gyakorta való veszedelmeket lehetett látni a Búza vermeknek bé nem tsinálása miatt... ennek utánna minden vermes gazda vermeit szorgalmatosan bé tsináltassa, a megromlottakat pedig egész a föld színéig bé töltse", uo. 17. Lib. inq. civ. 1759. márc. 19: „Vas István tanú tudja, hogy Varga János a temető háton búzát tett a verembe". Az 1940-es években ezen a helyen temetkeztek, ekkor itt több kiégetett gabonás verem bukkant fel, gabona maradványokkal. Sajnos, ezek tudományos vizsgálatát abban az időben nem végezték el. 179. Nagy Ferenc 1762-ben Váradon vett egy „deszkából való disznó ólat 5 ft 38 kr-ért. V. 637/a 42. Szám. fkv. Cassa dorn. erog. 1762. jún. 15. 180. Uo. 49. 1837. márc. 15. Tóth István a Tóth uccában levő telkét úgy adta el, hogy kútágasát gémestől, sertés ólját, vályúját és kapuit el fogja vinni. Vö. Györffy, 1915. 108. 181. Az istálló típusokhoz 1. Varga, 1972. 385—393. 182. Ma kb. 10—15 ilyen kőépületet tanulmányozhattunk. Egy közülük — Oláh Lajos magtára — emeletes. 183. V. 637/a 49. Szám. prot. 1825. 184. Vö. Dankó, 1973. 13. 14—22. 185. Szántó György és István idézett inventáríuma. 186. Sebestyén Lajos a két világháború között hivatásos méhész volt, de az ő ma is meglevő, kaptárakkal felszerelt méhese nem azonos a régi paraszti méhesekkel. 187. A polgárok nemesi származását nem lehet egyértelműen felmérni. Tudjuk, hogy nemes Lévay Sámuel 1742-ben úgy költözik be a városba, hogy annak minden terheit vállalja. (V. 637/a 22. vegyes iratok, 1742. dec. 10. Nemesi származású volt a Makó család is V. 637/a 3. 1813. jún. 26.) De a bíróságot viselt emberek később viselik a „nemzetes" címet, így nem lehet tudni, kiknek volt valódi armalisa. 188. Ezt az elemzést az 1715—1848-ig terjedő időre elvégeztem 1960-ban. Vö. Varga, i960. 99—110. 189. A nincstelen szegények megkapaszkodásának útját szépen mondja el egy 1835-ből származó levél: „Kedves Fő Bíró Uram, Betsületes Nemes Tanáts. Rebegő nyelvem elégtelen azoknak kimagyarázására, hogy és miképpen kaptak az én mostoha Fijaim marhára, azért kívántam írásban a B. N. T. elébe terjeszteni, i-ször István elment a hegyre és ott keresett öt forintot, ahoz tett az anyja neki ismét öt forintot és úgy vettek neki Kolos Mihálytól egy üsző borjút és azután nádat vágtak Ferenczel melyet is Katona malom mester úrnak 20 azaz Húsz forintokon (eladott) melyből adott Ferencznek öt forintokat, a többije őnálla maradott, ismét nádat vágott, elatta 2 forinton és úgy vett édesapja néki egy disznót 8 forinton, az alatt míg felnevelődvén nagy anyuknak maradott mindenikre 23—23 forint, ezeket annyira szaporgatta az apja alatt, hogy mikor megházasodott, volt 6 három esztendős ökörtinaja. István pedig öt kétesztendős marhával ment el, amit az édesapja szaporítgatott meg mindkettőjöknek. A leánnak is attam házasságára 27 forintokat". V. 637/a 3. 1835. 190. Faragó Mihálynak „az általa esett seb is megmutatta, hogy vért bocsátott szolgáján". 12 forint büntetést érdemelne, de mert „a szolgája nagy okot adott a bosszankodásra" csak 4 forintra büntetik. (Uo. 15. Lib. Inq. civ. 1757. márc. 10); Amikor 1833-ban Vincze Imre a szentimrei hegyen cselédjét Kállai Ferenczet megütötte, az így szólalt meg: „Én Istenem láss igazat, hogy bánik a szegény emberrel a nagy gazda; meg akarja enni". (Uo. Perek jkv.-e 1833. márc. 7.; Varga, i960. 138 sz. jegyzet. 191. „Azok, akik a tselédek közt háborgást és vissza vonást szereznek és az által szófogadatlanná teszik, sőt a szolgálattól elidegenítik, egyet 's mással ketsegtetik, a' vagy fizetéssel, 's jobb tartással amittyák szigorúan megbüntettetnek. „Ha a tselédek egybe állással a gazdájok ellen feltámadnak, a közönséges Piatzon fognak meg kínoztatni." V. 637/a 8. Lit. curr. 1775. jún. 30. 192. Varga, i960. 68. 193. Uo. 109. 194. Nagy Lajos, 1965. 610—612. 195. V. 637/b 4. sz. kimutatás az 1874. év végén fennmaradt és az 1875. évi adókirovásokról. 196. Uo. î. Kismarjai lakosok névjegyzéke, akiknek 1880-ban választó joga van. 197. Uo. 4. 106/1882. febr. 23. 198. Uo. Körözvények. 1856. aug. 29; uo. i860, aug. 31. 199. Apja Heck Bernát orvos, aki 1889. aug. 7-én átkeresztelkedett a református hitre s nevét Hevesi Vilmosra magyarosította. Hevesi Ákos az Életrajzi Lexikon szerint 1884. júl. 9-én született, meghalt 1937. júl. 12-én a spanyolországi Chimillasban. Hevesi Ákos neve a kismarjai egyházi anyakönyvbe 1889-ben került bejegyzésre, valószínűleg a család átkeresztelkedése alkalmából. A kolozsmonostori gazdasági főiskolán nyert képesítést, bejárta Európát, majd idehaza gazdatisztkent helyezkedett el. 1918-ban részt vett az „őszi rózsás forradalom-"ban, előbb a szoc. dem., majd a