Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

II. A nép és a föld

munka intenzitásában lazított, az nem egyszer elszegényedett. A több vagyon több gondot, több munkát, több lemondást is követelt. Széltében élt a mondás : „Könnyebb a vagyont megszerezni, mint megtartani!" Amikor nyáron a munka dandárjában, napi 2—3 órai alvással, a teljesítőképesség felső határán aszály, vagy jégeső elvitte a termést, nem egyszer kifakadt a gazda: Ó mely drága kincs Akinek semmije nincs, Mert annak semmire gondja nincs ! A cselédtartás sem jelentett könnyebbítést a munkában, csak fokozta a felelősséget. A gazda alapvető kötelessége volt, hogy hajnalban maga ébressze a cselédet s mindig élen járjon a munkában. A cseléd természetszerűleg a maga könnyebbítését kereste: „Esőt uram, esőt, Szóganyugvó időt!" Legfeljebb még hozzátette: „Szóga nyugvót, Gazda morgót!" A gazda valóban máskép fogta fel a kérdést: „Az eső esik, A szóga eszik, Az idő halad, A dolog marad." A kívülálló urak, tisztviselők, de még az iparosok is a gazdát éppen úgy „paraszt"-nak titulálták, mint a szegényembert, éreztetve ennek a szónak hazánkban kialakult lenéző értelmét. Az ellentétek tehát ilyen szinten nem végletesek, de vannak. A kizsákmányolás ténye mégis fennáll s ezt nem lehetett a múltban sem filantróp szólamokkal elkendőzni. A gazdának ugyanis bármilyen bajba került is, volt egy utolsó mentsvára, a földje, háza, állatállománya. Azt el lehetett adni s ezzel már menthette a maga életét. A szegényember csak napról napra élt. Normális esetben legtöbbször „kiforogta az idő", vagyis sikerült a megélhetéshez szükséges alapvető javakat megkeresnie, de ínséges esztendőkben, súlyos betegségek közepette rögtön az éhhalál fenyegette családját. Az elöljáróság ilyenkor igyekezett ínségakciókat szervezni. így 1913-ban Dévai Zsigmond orvos előterjesztésére „a nagy ínségre való tekintettel" 11 kismarjai ember kap némi segélyt.

206 Az első világháború alatti hadi segélyeket nem számítva a két világháború közt tovább növekszik a kenyér nélküliek száma. 1932-ben már 39 felnőtt és 76 gyerek, összesen 115 személy veheti igénybe a nincsteleneknek járó ingyen gyógykezelést.

207 Ugyanebben az időben állították fel a községháza udvarán a népkonyhát, ahol — a faluban összegyűjtött könyör adományokból — kb. 150 éhező kaphatott napi egy tál ételt. Az 1930-tól kb. 1936-ig tartó válságos évek alatt különösen megnőtt a szegény emberek osztálytudata, melyet — mint említettük — az 1930-as évek végén növekvő munkalehetőségek oldottak némileg. A változások szelét különösen a háborús években lehetett már érezni.

208 s*