Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

II. A nép és a föld

Nádpart tes tűzfal. (i8îo) samott bélelésü modern takarék tűzhelyek lettek. A XIX. század végén kialakult tüzelő rendszer tehát az 1940-es évekig kizárólagosan tartotta magát: a szobában volt a konyhából fűthető kenderkóró, nád vagy cserép vázzal épült boglyakemence, mellette a sárból, vályogból készült, zárt tüzelésű spór. A konyhában a kemence kürtőjét, az elé épített kis padkával együtt szabad tűzhelyként lehetett használni. A füst elvezető sátorkéményt a XIX. század közepétől fokozatosan leboltozták. (1972-ben már csak egy lakatlan házban találtunk szabad kéményt.) Később, a XX. században már egyszerű síp kéményeket készítettek, cilinderes felső résszel. A sátorkémények falát, felső füstkivezető sípját itt is vesszőpaticsból, fából készítették. A nagyobb gazda portákon már a XIX. század első felében hatalmas téglaboltozatos kéményeket építettek. (A leboltozott szabad kéményhez sokan azért ragaszkodtak, mert kitűnően alkalmas volt hús füstölésre.)

168 E rendszerben az 1950-es évek végéig alig történt változás.

169 A lakóház itt is többszörös funkciót töltött be: mindenek előtt a család nyugvóhelye, ezenkívül az év nagyobb részében a sütés-főzés, táplálkozás színtere. Bizonyos munkák eleve a házhoz kötődnek, mint a szövés-fonás, varrás, foltozás. Alkalmanként kultikus hely: ide kapcsolódik a családi élet legfőbb eseménye, a menyegző, a nász, a gyerekszülés. Itt zajlanak a különböző társas összejövetelek s normális körülmények között a halál is. Éppen ezért a paraszti lakóházak szerkezeti beosztását a hagyományok szigorú rendje szabályozta, természetesen teret engedve a rendszeren belüli egyéni variációknak.

170