Ujváry Zoltán: Varia Folkloristica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 25. Debrecen, 1975)
Bacchus Tokaj-Hegyalján
a figyelem. Bacchus figurájának az említett közösségek hagyományába való kerülése az eddigi feltevések szerint két irányból történhetett: 1. iskoladrámák hatására alakult ki; 2. idegen néphagyományból jutott átvétel nyomán a szőlőművelés szokáskörébe. Az iskoladráma hatását a népi dramatikus szokásokra a kutatók már többször érintették. Egyáltalán nem kétséges, hogy az iskolai színjátékok egyes elemei bekerültek a néphagyományba. Bacchus az iskoladrámák egyik kedvelt alakja volt, s így joggal vetődik fel a gondolat, hogy vajon nem ezen az úton került-e a néphagyományba. Erdész Sándor szerint - bár hangsúlyozza, hogy a népi játékok bákusa a színjátékokból került le -, a hegyaljai Bacchus figurának nincs kapcsolata az iskoladrámákkal. ' Bakos József viszont olyan iskoladrámára hívja fel a figyelmet, amelyben Bacchus megjelenítése meglepően egyezik a népi formával. És ezt a drámát éppen Hegyalján, Sátoraljaújhelyen mutatták be 1765 farsangján! A farsangi időszak azért is figyelemre méltó, mert Bacchus a népszokásban is farsangkor szerepelt. Az említett drámában Bacchust így szóiingatják: ,,Ó, nagy Bacchus! Szervusz Bacchus!" A népszokásban ugyancsak így köszöntik Bacchust, sőt a sáfárkötényre is ez került: „Szervusz Baksus pajtásI"' 1 A kapcsolatot egyetlen mozzanatra nem alapozhatjuk. Az iskoladrámából való alászállásban magunk is kételkedünk. Főképpen azért, mert aligha lehetne megmagyarázni, hogy Hegyalja számos községe közül miért éppen csak az említettek hagyományába került a dráma figurája. A hatás azonban feltételezhető, különösen, ha a megszólítás szervuszára gondolunk, amely mint köszönési forma, teljesen új a népi közösségekben. Az iskoladrámával való kapcsolat kérdéséhez vehetjük még Dömötör Tekla megállapítását, amely szerint a 17-18. században a farsangi vetélkedésekben a bor és Bacchus a farsangot személyesítik meg, de a magyar néphagyományban ,,a farsang-Bacchus azonosítás" nem történt meg, mint pl. a cseh népszokásokban;' Meg kell még itt említeni a palóc bakust, amely farsangi maskarást, alakoskodót, gyermekijesztőt jelent. 1 ' Ipolytarnócon farsangkeddje a hakkuszok, azaz a maskarások napja volt.' Nógrádszakálon a bakuszok - álorcás, maskarás legények - disznótorba, tollfosztóba jártak a jelenlevőket szórakoztatni. 8 Véleményem szerint a palóc bakusz, bagus, bakos, bakus, bakkusz nem közvetlenül az iskoladrámák Bacchusából vált ki maskara jelentéssel. Bacchus alakoskodóval nem találkozunk. Ahhoz pedig föltétlenül jelentős Bacchus-tradícióval kellett volna rendelkezni, hogy a nyelv a maskara, maskarás, ijesztő jelentést kapcsolja hozzá, s úgy rögzítődjön a néphagyományban. De ha a palóc bakusz a Bacchus népi változata, feltételezésem szerint közvetve került a népnyelvbe, azaz átvétellel idegen néphagyományból, ahol a bakusz már maskarást jelentett. Szlovák közvetítésre gondolhatunk, s ennek révén cseh kapcsolatra, ahol mint majd látjuk, a Bacchus-maskarának nagy hagyománya volt. A szlovák farsangi hagyományban bakusnak neveznek egy alakoskodót, :! Erdész Sándor: i. m. 14. 5 Bakos József: i. m. 25.; Vö. : Dömötör Tekla: Népies színjátszó hagyományaink és az iskoladráma. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának évkönyve az 1952-53. évre (Budapest, 1953.), 211. 3 Dömötör Tekla: Naptári ünnepek, népi színjátszás (Budapest, 1964.), 90. ,; Kovács Géza: A bakuszok. Ethn., LV. 1944. 38.; Szendrey Zsigmond: A nép élő hitvilága. Ethn., XLIX. 1938. 265. 7 Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén (Budapest, 1968.), 111. 8 Kovács Géza: i. m. 38-39.
