Ujváry Zoltán: Varia Folkloristica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 25. Debrecen, 1975)

Utószó

clennapi szókincsben más összefüggésben is használatos, általánosan elterjedt fogalom alkalmazása. Éppenúgy a szláv kapcsolatú vecsernye szóból sem vonhatunk le önmagában messzemenő következtetést. A Bukovinában (esetleg még az azt megelőző lakóhelyen) átvett román szavak hosszú vándorutat tettek meg az Al-Dunáig, ahová egy székely közösség migrációja, letelepülése révén jutottak el és őrződtek meg a néphagyományban. A dramatikus népszokások kutatása az utóbbi években megélénkült. Néhány fejezetben a recens hagyományból a további vizsgálatokhoz nyújtok újabb példákat. Ezek nem csupán a területi elterjedéshez, hanem általában a színjátszáshoz, a dramatikus mozzanatok számos megnyilvánulásához, alkalmához, a jelenetek, a formák nagyszámú variációjához is konkrét adalékul szolgálnak. Az anyag folyamatos feltárása nyomán a népi színjáték-hagyomány ismeretlen részletei tárulnak fel. A variációk száma szerint is egyre bővülő repertoár lehetőséget nyújt a magyar népi színjátékok elemzésére, a fő típusok elterjedési területének megállapítására, s ennek révén a szomszédos népek vonatkozó hagyományával való összevetésére, a kapcsolatok irányának, az átadás-átvétel kérdéseinek értékelésére. Több ízben utaltunk arra, hogy a népi színjátszás példái is kitűnően bizonyítják a magyar folklór belső fejlődését, az önmagát megújító, sajátos motívumokkal gazdagító hagyományt teremtő erejét. A néphagyomány belső fejlődésének, alakulásának szép példáját mutatják azok a szokások, amelyek a régi formához új tartalmat kapcsolnak, illetőleg, amelyekben a régi tartalom új formában jelenik meg. A motívumok összekapcsolódását figyelhettük meg a szoboszlói szilveszter-esti szokásban. A néphagyomány egyik területén funkcióelhomályosodásnak kell bekövetkezni ahhoz, hogy a szokás új tartalommal töltődjön meg, s éljen tovább a hagyomány által már rögzített formában. A szokás és a monda összekapcsolódása nem egyszerűen keveredés, „romlás", hanem egy sajátos autochton fejlődés eredménye. Ilyen és ehhez hasonló jelenségre számos példa ismeretes a néphagyományban. Éppen ezek mutatják, hogy a hagyomány állandóan mozgásban van, s a tradíció fogalma nem a statikusságot, hanem a dinamizmust jelenti vertikálisan és horizontálisan is, és a széthulló, az eltűnő motívumokat tartalomban és formában is újak válthatják fel. Idevonatkozóan az adományszerző pásztorszokások is tanulságos példákat nyújtanak. Az állattenyésztés hagyományába a rítusok, a hiedelmek területéről számos olyan elem jutott, amely az új kapcsolatba, az új tradíciókörbe adaptált funkcióval élt tovább és alakított ki új szokásformát. A bemutatott különböző témakörű anyagrészeket a magyar néphagyomány vizsgálatának számos kutatási szempontjával köthetjük össze. Az eddigiekben felvillantottunk néhány gondolatot. Törekvésünket mindenek előtt az új anyagfeltárás ösztönözte. Meggyőződésünk, hogy az elméleti megalapozáshoz, a helyes eredmények eléréséhez részletes adatfeltárásra, a kevésbé ismert témakörök és területek, közösségek megismerésére van szükség. Csak így juthatunk el a hagyomány múltjának és jelenének az ember által kialakított és járt útjainak összekapcsolásához. A magyar néphagyomány és általában a Kárpátmedence területén élő népek kultúrájának feltárását, a műveltségi elemek összekapcsolásának megismerését törekszünk elősegíteni. Azt a sajátos történelmi, gazdasági helyzetet igyekszünk figyelemmel kísérni, amelyben együtt éltek a Kárpát-medence népei. A folklór-hagyomány egy-egy részlete is szépen mutatja, hogy a kulturális elemek finom szálakkal kapcsolnak össze közösségeket, népeket, nemzeteket.