Ujváry Zoltán: Varia Folkloristica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 25. Debrecen, 1975)
Halál és temetés két Turóc-völgyi faluban
közelesen ismét haláleset lesz. - Az előjelek, a jóslások a beteg, a halálán levő személlyel kapcsolatban 3 napos terminusra vonatkoznak. A jel vételétől, az álomlátástól számított 3 napon belül meghal az, akire vonatkoztatták. Ha a halál később következett be, azt a vis szar ív ásnak tulajdonították. A haldokló mellett hangosan, bánatosan sírtak: „A nagy rívásra a beteg megkönnyebbült, feléledt. Volt úgy, hogy életben maradt. Visszarítták." A halál-előjelek jelentőségét napjainkban, legjobban egy idős adatközlőm szavai értékelik: „Most már, ha valaki megbetegszik, azonnal kórházba viszik. A kórházban aztán pirulákkal és injekciókkal a beteg fájdalmát érzéstelenítik. De ha meg kell halni, úgy is meghal. így aztán most már a csuvik meg a kutya csak akkor tudja meg a halált, ha a posta a telegram által a hozzátartozóknak ezt tudtul adja." Természetesen, számos előjel, elsősorban az álomból való jóslás a halálra, mindmáig igen erősen tartja magát. Úgy tűnik, a különböző jóslásokra, következtetésekre az álomképek még sokáig lehetőséget nyújtanak. Agonizálás és halál Úgy tartják, hogy a rendes, becsületes életű embernek nincs haláltusája, nem szenved, a halála könnyű, mintha csak elaludna. Ha valaki csendben, nyugodtan hal meg, azt mondják: „szép halála volt". Ahhoz a haldoklóhoz, aki isteníélő, vallásos életű volt, az idősebbek elmentek imádkozni. Leültek az ágya mellé, hangosan mondták az imát. Ha a „végóráján lévő" még eszméleténél volt, az imát együtt mondta a többiekkel. Az isteníélő ember „nyugodtan" várta a halált. Az ilyen ember az utolsó percekig eszméleténél volt, elbúcsúzott a családtagoktól, rokonoktól. Ha valamilyen kívánsága volt, a környezete nyomban teljesítette. A „könnyen halók" rendszerint az idős, elhagyott emberek voltak, akik beletörődtek a sorsukba és akiknek a halálát a környezetük is belenyugvással fogadta. A család fiatalabb tagjának, a még nem idős apának, anyának, legénynek vagy eladó leánynak az elvesztését súlyos csapásnak tartották. Az ilyen haldokló mellett a nők hangosan ríttak. Ha a haldokló egy-két napig még élt, akkor mondták, hogy visszarítták. Előfordult, hogy valaki jobban lett, életben maradt, ezt is visszar ív ásnak tulajdonították. A gyermek halálos ágyánál többnyire csak az asszonyok voltak jelen. Az apának és a család más férfi tagjának nem volt feladata a haldokló gyermek körül. - Ha valaki hosszú ideig haldokolt, nehezen tudott meghalni, arra többnyire azt mondták, hogy meg kell neki szenvedni, mert valamilyen bűnt követett el életében. Ezt mondták a rossz, italos, káromkodós emberekre is. Ha öregasszony sokáig haldokolt, úgy vélték, boszorkány, esetleg korábban is már ebben a gyanúban állt, a kezébe seprűt nyomtak, hogy meg tudjon halni. - Az idősebbek a szüleiktől hallottak olyan esetet, hogy a haldokló öreg embert az ágyból kivették és a földre fektették, a mestergerenda alá, s azután ott halt meg. Ha a halál bekövetkezett, azt mondták: elment, elköltözött, elrepült a világ kürtőjén, megnyugodott, kimúlt szegény, ill. az általános fogalommal: meghalt. 9* 131