Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)
Önéletrajz
meket nyilvánított; - melyek egy egyenes szívű jobbágy hűségével össze nem egyeztethetők, nevezetesen 1848-ik év Deczember 7én aláírásával megjelent ezikkben melynek szerzőjéül magát önként bevallá, a felséges uralkodó házat gyalázni, Magyarországnak a császári birodalomnak elszakítása - s Magyar Köztársaság alakítása iránt felhívást intézni merészkedett, végre 1852-ik évi Májusban megjelent „Magyar ország népei" czímű munkájában Magyarhon előbbi uralkodóit méltatlanul beszennyezni, Magyarországban s az ezzel határos tartományokban lakozó különbféle nemzetiségek hibáinak kikoholása által közibök a gyűlölség magvát oly mértékben elhinteni nem átallotta, hogy érintett könyv részben megvetésre méltó, jelen viszonyokhoz nem illő, s helyenként ingerlő tartalmánál fogva a cs. kir. legfőbb hatóság által az egész birodalomban betiltatott: - Mindezeknél fogva fönnebb említett Mészáros Károly ideiglenes Megyei törvényszéki hivatalától bocsájtassék el. - Mely magas ministeri rendelet tartalmáról Mészáros Károly által legfelsőbb helyre benyújtott s fennebbileg elintézett folyamodásának vissza rekesztése mellett Nagyságodat oly utasítással értesítem: miszerint a fennebbi magas leiratnak elrendelt késedelem nélküli foganatosítását, azonnal eszközölje, 's Mészáros Károly elbocsátásának napját a fizetés leállíthatásának végett, mind az illető p: ü: Igazgatóságnak mind nekem azonnal jelentse be. Eperjesen 1853-iki Január hó 17-én Dokus László mp. Cs: Kir: Ker: főtörvényszéki elnök. Másolat hiteléül Ungvárt, január 22. 1853. Kéler József cs. kir. jegyző. íme ez hivatalos okmány, melynek néma betűi a rágalom minden piszokporát elfújja ugyan, de aminek szennyes nyoma fájó hatást hagy a legbecsületesb ember lelkén. Engem e csapás embergyűlölővé, zárkózottá tett sok időre. Fájt az, hogy különösen azok, akik legjobb barátaimnak mutatkoztak rejtett kárörömmel nézték bukásomat. Undorodtam a társas összejövetelektől s csak a munkában találtam vigaszt, mi nekem az ügyvédi pályán szerencsét is hozott. Három évi szorgalmas foglalkozás után házat szereztem s építettem magamnak, mely jelen értéke tízezer frnt 6/100 kamatját hozza be. De Markos György, kit néhány pörben derekasan megvertem, ezt is megirigylé tőlem s újabb ármányokkal keseríté életemet. Tudván azt, hogy az akkori absolut kormány a forradalmilag compromittált egyéneket nem tűri ügyvédkedni, engem e miatt is denuncziált, minek eredménye az lőn, hogy az ügyvédséget nyilvánosan 1856-ban már nem lehetett gyakorolnom. És a gaz lélek, csak hogy benső irigykedését elpalástolhassa, s tudományomat és munkásságomat jó olcsón bérbe vehesse, még fölhívatott: hogy álljak hozzá közkereseti ügyvédtársnak. Markos engem! kiről valamint én, úgy az egész megye tudta, hogy mennyire lomha, korlátolt ismeretű s képmutató. Ez az ember 1849 végével, mint Eötvös Tamás királyi biztos titkára, még forradalmi tajtékot okádó szörnyeteg volt; amint azonban a szabadságharcz megbukásával az egyesült schwarzgelb és muszka hatalom lépett uralomra Ungban és Felsőmagyarországon, azonnal schwarzgelbosztrák, muszka és magyar álarezot öltött magára. Alattomban, mint oláh, származásának s fajának ösztönénél fogva, oláh patrióta is volt egyszersmind. Eljárt velünk a vendéglőkbe s kurta kocsmákba, s miután azokban nagylelkűleg leitatott bennünket: őszinte vallomásainkat beszédeinket kilesve, mint veszélyes országháborítókat azonnal följelentett bennünket. Jól volt ő a magyar megyei főnökkel Piller Gedeonnal, Willecz és Dobránszky Adolffal, kik a muszkákat Magyarország legyilkolására bevezették; intim barátságban élt báró
