Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)

Önéletrajz

Malwecz Lajos s Maader lovag magyarfaló banditafőnökökkel, kik közöl az első a megye pénztárát rabolta meg, a másik megfertőztetvén egy becsületes családból származott szép szüzet, hogy saját gyalázatosságát eltakarja, - a szülés előtt megmérgeztette! Sok mindenféle gazembert láttam már a világon, de ily farkcsóváló, álnok, képmutató s ravasz erkölcsű orgyilkost, mint Markos György volt - még soha! Valóságos tanulmány tárgya a képmutatás és elrejtett hiúság mesterségének, ki míg külről az egyeneslelkű s áldozatkész barát szerepét játszotta, lelkének benseje az elvetemültség tárháza volt. Ily elemekkel kellett nekem már 1856-ban küzdenem, Ungmegyében. Biztos kenyerem nem volt, beecsületemen pedig a rágalom nyálkás lehelete még ki nem száradt. Ez alatt megszületett Gizella leányom s Czézár fiam, amaz fél éves korában elhaló, emez hosszú életet s szép jövőt ígérő fiatal sarjadék. Mit tegyek most, mint magam is még fiatal tettvágyó férfiú s családfő? Én, kinek késégbeesését s mindennapi nyomorúságát még neje rangkórsága, korai csalatkozása, orvosolhatatlan hysteriája s pokoli Xantippesége, mindinkább fokozta? E közben történt, hogy Török János, a nagy hírű journalista, ki Bécsben a „Magyar Sajtó"-t szerkesztette, engem főmunka- s szerkesztőtársnak hívott meg Bécsbe, 2000 osztrák frnyi tiszteletdíj mellett. El voltam határozva, s nőm is belenyugodott. így gondolkoztam: A czél legyen bár az égen vagy legyen a földön, menthetetlenül kívánja, hogy neki kell mennünk; ez a fő dolog: első esetben az ember Jézus Kristus, a második esetben Columbus Kristóf. Nem engedni lelkiismeretünket csüggedni és erőnket hanyatlani, ez úton juthatunk ugyan szenvedésekhez, de juthatunk győzelmekhez is. Az erkölcsi tényekben elesni nem zárja ki a fölemelkedés lehetőségét, így a politikai s társadalmi színtéren. Rövid előkészület után tehát, házamat bérbe s ingóságaimat áruba bocsátván, nőmmel s fiammal együtt Bécsnek vettem utamat. Midőn azonban Pestre érkeztem, ott a „Magyar Sajtó" expositurájában levelet kapok Török Jánostól, melyben ez engem figyelmeztet, hogy már ne menjek Bécsbe, hanem maradjak csak Pesten s onnan küldjem meg mindennap czikkeimet, - mivel a rendőrség kinyilatkoztatta: hogy nem jó szemmel nézné ha Bécsbe tenném át lakásomat. E körülmény ugyan nem valami hízelgő ,,istenhozta" gyanánt csendült meg fülemben; de én mégis azon megnyugtató előérzettél állapodtam meg a haza fővárosában, hogy ott, hol gyermekkori éveimben is tudtam kenyeret keresni a toll után, ezután is meg fogok élhetni. Egyébiránt a M. Sajtónak Pesten is jól berendezett irodája volt s én ott örömmel foglaltam helyet Paur Iván jeles régészünk - s Vajda János kitűnő lantosunkkal, kik közöl amaz a tárczát, emez az újdonságok rovatát kezelvén.

3

' A vezérczikkeket én és Török írtuk. Kevés napok múlva, mint főczikkíró beszegődtem aztán báró Kemény Zsigmond által szerkesztett „Pesti Naplóhoz", - Szilágyi Ferencz meghívására a „Budapesti Hírlaphoz"; később a Császár Ferencz „Törvénykezési Lapok"-)àh.oz, a Temesvárott megjelenő „Delejtű"-hez, melyet Pesti Frigyes szerkesztett; az Érkövy Adolf „Gazdasági Lapjai"-hoz, - mint szintén munkás résztvettem a Török János által szerkesztett „Kelet Népe" s „Hazánk" czímű folyóiratokban, Sárosy Gyula „Albumában", Gyurky Antal „Borászati Lapjaiban,,, - a Szent