Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)

Önéletrajz

különben lángeszű férfiú Ungba is átjátszotta, s a papságtól támogatva minden befolyásával azon volt, hogy mentül több orosz egyén alkalmaztassák hivatalokra. E végtől a papság által nagy sietséggel összeírattak mindazon gör. kath. egyének kik az eperjesi vagy munkácsi püspöki megyéhez tartozván hivatalt kerestek, vagy hivatalt viselni képeseknek látszattak. így jöttem én is összeírásba, s mihelyt ott nevemet megpillanták, annál nagyobb készséggel neveztek ki, minthogy én, miként már mondottam, vallásomra nézve szintén gör. kath. s a munkácsi egyházmegye híve voltam. S aztán írói nevem is nagy ajánlat volt előttök. De nagy kérdés volt önmagamnak megoldani: mily arczczal megyek én Ungba az új rendszert szolgálni, ki úgy szólván, még ma is nyakig forradalmi vagyok. Nem esem-e következetlenségbe egész múltammal, s radical érzelmeimmel? Más részről pedig ezen komoly kérdések rohanták meg agyamat: jámbor ifjú, képes vagy-e te önfeláldozásod által az új rendet felforgatni s hazád balsorsán könnyítni? Vagy miért tanultál, szenvedtél s tapasztaltál eddig, ha most, midőn szerzett műveltségedet érvényesíthetnéd, önmagad száműzöd? és lehetne-e kárára hazádnak a te szolgálatod, főleg a bírói pályán, hol a politikával mi közöd sem leend? Ily kérdések s tusakodások között mentem tanácsot kérni az esperesthez s nagybátyámhoz - Magyar Gáborhoz. ,,Óh te tapasztalatlan jámbor, - mondának ők hozzám: vájjon az ilyen megbomlott világban, midőn 200 000 honvédszurony sem tudta hazádat megvédeni, a te következetességed megmentendé-e azt, s büszke önfeláldozásod erénynek mondható-e? Vájjon nincs-e nagyon sok feltűnési vágy a te következetességed s tehetetlen patriotismusodban? A bölcs ember azt tartja, hogy semmit sem szabad túlozni, s az ily Regulus féle magatartás többnyire nevetségessé válik. Az eszélyesség a valódi erény. A mi elbukott, annak el kellett buknia; ami győzött, annak győznie kellett. A gondviselés mindig okszerűen intézkedik és azt koronázza meg, a ki megérdemlette. Ki oly képzelődő, hogy helyesebben akarna s tudna cselekedni, mint a mennyei gondviselés? Midőn a körülmények döntöttek, midőn az egyik kormány helyettesítette a másikat; midőn a siker elkészítette az igaznak és hamisnak zárszámadásait s a katastrophát ide, a diadalt oda pedig amoda helyezte: akkor nincs már helye a kétségnek; a becsületes és okos ember azon ügyhöz szegődik mely győzött, és nem engedvén befolyást azon melléktekinteteknek, hogy ez családjának s vagyoni körülményeinek hasznára válhatik: csupán a közjó érdekében támogat minden fönnállót, minden győztest, s üdvözli a helyhezet urait. Mivé lenne az állam, ha senki sem akarna szolgálni? Az egész gépezet megakadna. A jó polgárnak s okos embernek kötelessége magát minden körülmények közt s minden időben érvényesíteni. A hivataloktól elvonulni annyi, mint megbénítani az államot. Ne hiddje senki, hogy az aki Trimalcion álarcát viseli, ne tudna Cato is lenni." így beszéltek hozzám a jó akaró öreegek, mialatt én a political köpenforgatás ezen egész philosophiáját szóra sem méltatván, egészen más gondolatokkal foglalatoskodtam. ,,No jó, - elmegyek, mondám, s hivataloskodni fogok." Bátyám s barátom, örömükben összecsókoltak. S én csakugyan cl is mentem Ungvárra, és el is foglaltam hivatalomat még január elején (1850); hanem egészen más indítóokból. Akkor nem mondtam senkinek, mivel a keserv,