Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)

Önéletrajz

Ezenben a forradalom zivatara nem csak Magyarországot, dc az egész császári birodalmat végig korbácsolta, s miután a sárgafekete lobogója hadak Bécset, Velenczét s Felső-Olaszországot leigázták, Windischgrátz herczeg vezérlete alatt Pest felé nyomultak. A magyar kormány deczember végnapjaiban (1848) szintén kénytelenítetett Pestről menekülni s Debreczenbe tenni át székehelyét. Én mint hazafi és hivatalnok, követtem a kormányt. Amint beszállásoltam magamat, első gondom volt: az „egyenlőségi társulat" munkásságát itt is azonnal megindítani. E végett falragaszokat nyomtattam s egy újabb alakuló gyűlést rendeztem. Összejöveteleinket, tanácskozmányainkat s beszédeinket, rendszerint az országgyűlési teremben tartottuk, s Debrcczenben már nőket is felvettünk tagtársakul. Elnökünk ekkor Madarász József volt. Itteni működésünket azonban nem koronázta a reménylett siker; mert a képzettebb fiatalság, mely a leghamarább hódol minden eszményi törekvésnek, innen is a táborba költözött; a debreczeni hájfejű cívisek (polgárok) pedig, czéljainkat s rendszerünket teljességgel nem tudták megérteni. Sőt egy Karap Sándor nevű egyéniség (váltótörvényszéki ülnök) a polgárságot nyíltan ellenünk lázította. Érezvén, hogy tevékenységemnek köre mindinkább szűkebbé kezd válni, kívánkoztam magam is táborba szállani. Az alkalom csakhamar erre is megnyílott. A nemzeti kormány ugyanis hadi történetjegyzővé nevezett ki, s elsőben a bács-bánáti táborokba, később pedig a tiszai fő hadsereghez küldött, előbbi hivatalom megtartásával. Történetjegyzői (historiography küldetésemnek rendkívül megörvendtem, mivel ez által egy oly veszélyes hálózatból is kimenekültem, mely könnyen, tán életemet is koczkára tette volna. Elmondom, hogy miből állott ez. A magyar forradalom ügye ez időben csaknem kétségbeejtő válságok közé jutott. A debreczeni menhelyet egy részről a császári hadak, más részről az oláh és szerb lázadó csapatok annyira körültáborozták, hogy a nemzeti kormány inncntúl csak mintegy hat vármegyére gyakorolt némi hatalmat. E lesújtó helyhezet, melyet nem kis mértékben öregbített a legszebb hadsereg vezére - Görgey Artúrnak - kétértelmű magatartása is, mind a Debreczenbcn tartózkodó képviselők, mind a polgárság és kormánytagok között rémületet bizodalmatlanságot s csöggedést idézett elő. A túlnépesült város mintha valami váratlan villámcsapástól rettegett volna. A képviselők hol egy hol más helyen épúgy mint a Hatáság, clubbozott, titkos összejöveteleket s azt feszegette, hogy mikép lehetne a tátongó örvényből, melynek szélén állánk, kimencküni? Én, Horárik (ki velem egy szálláson lakott) Vasvári Pál, Hatvani Gábor Ábrányi Emil s Bangya János tagtársunknál szoktunk estvénkint összegyülekezni s a fenforgó dolgokról tanakodni. Bangya ekkor, - ki később mahomedán lett végre pedig mint cserkészvezér halt meg, - a debreczeni nemzetőrség és helyőrség parancsnoka volt. Korábbi időben az osztrák császári hadseregben mint tiszt szolgált, 1847-48-ban pedig Pozsonyban és Pesten hírlapszerkesztéssel foglalatoskodott.'- Ezen férfiúnál egy estvélyen Hatvani azon idítvánnyal lépett föl, hogy verjük szét a honvédelmi bizottmányt s alakítsunk új kormányt. Eleinte többen meghökkentek a vakmerő indítványtól, de csakhamar korszerűnek látták azt. Én megrémültem egy ily érettlen s bűnös merényletnek még csak a gondolatától is. Nem lévén katonaviselt ember, még csak valami hős szerepre sem számíthattam. Társaim egyelőre Perczel Mórt szemelték ki vezérnek, ki épen ekkor megfosztatván egy hadtest parancsnokságától, a kormányra nagyon mérges volt s épen Debreczen-