Szűcs Ernő szerk.: Józsa nagyközség 100 éve 1872-1972 (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 21. Debrecen, 1972)

II. Komoróczy György: Józsa község közigazgatásának története 1872-1950

Junius 18-án vetették fel Alsó- és Felső-Józsa "összeolvasztásának" ügyét azzal a szándékkal, hogy a közigazgatási tisztségviselők munkahelyét területileg is meg kell osztani. E javaslat szerint Felső-Józsán tartózkodjék az egyetlen főbiró, Alsó-Józsán legyen a törvénybiró, valamint a körjegyző és "minden községből 4-4 esküdt választassék". Ezt a javaslatot a közös képviselőtestületi ülésen elutasították, mert a közigazgatás ügymenetének elválasztása nem oldotta volna meg a munka nehézségeit s ellentétb en allt volna magával az 1871. evi 18. tc. előírásaival. Amikor ez a probléma 1883. október 14-én újból tárgyalás alá került, a körjegyző már határozottan a nagyközségi átszervezésre tett előterjesztést. Javaslata szerint az egyesités mindenképpen előrelendítené a két község további fejlődését. De a még szorosabb összetartozás mindkét helyen ellentmondást váltott ki. Alsó-Józsának ugyanis az lett volna a szándéka, hogy elváljon Felső-Józsától, amit sem az utóbbi község, sem pedig a Hajdú megyei törvényhatóság nem tett magáévá. A javaslat a különválást károsnak minősítette, miután a körjegyző szerint Alsó-Józsán a közigazgatás feladatainak ellátásához "elegendő szellemi erő merőben hiányzik, ... az adóbehajtás elhanyagolva, az igazság szolgálata pang, egyházilag is egyesítve van", az összeolvadás révén "tetemes megtakarítás tehető", Szerinte az Alsó-józsaiak "ma is inkább kertgazdai intézmény alatt élnek, mint rendszeres községi elöljáróság alatt". A körjegyző, a főszolgabíró és maga az alispán is föltétlenül az egyesités gondolatát képviselték, mig Alsó-Józsa semmiképpen sem szeretett volna a másikkal együtt továbbra is kisközség maradni, hanem önálló nagyközségként kivánt élni, függetlenül Felső-Józsától. Az alsó-józsaiak különválási törekvései ésszerűtlennek bizonyultak, nem is valósulhattak meg. A magasabb szempontokat látó felsőbb vezetés a két település együttes utján vélte a fejlődést biztosítani és figyelmen kivül hagyta a feudalizmus korából visszamaradt partikuláris, csak a részek önállóságát néző érdekeket. Azon a nézeten volt, hogy ha nagyközséggé nem egyesülnek, legalább körjegyzőség formájában maradjanak együtt. Ezt a célt szolgálta az 1883. február 24-én összeállított és elfogadott ügyrendi szabályzat is, amely 28 pontban foglalta össze a mindkét területet érintő, egységes községi ügyvitelt. Ennek alapelvei a körjegyzőség igényeihez alkalmazkodtak, s figyelmen kivül hagyták a szeparatista követeléseket. A két község lakossága között az ellentét azonban továbbra is fennmaradt, és a későbbiek folyamán ismételten felszínre tört.