Dankó Imre szerk.: A hajdúk a magyar történelemben II. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 19. Debrecen, 1972)

Rácz István: A hajdúkerület 1790. évi követi utasítása

2. Minek előtte az ország gyűlésnek terminusa be következne, mind a mágnásokat, mind a tekintetes vármegyék és királyi városok ablegatus urait személyesen előre járják el, és mindeniket elégségesen capacitallyak, mint arról minemű állapotban voltak helyheztetve leg elsőben a nemesi hajdú városok, mind pedig hogy az időknek bizonyos szakaszaiban, mikor minemű tetemes sebek estek vér özönökkel szerzett szabadságainkon, elől beszélvén rövideden mindenütt, mind eleinknek, mind magunknak fejedelemeinkhez bizonyitott hivséges szolgálatunkat és a haza s magyar nemzet szabadságainak helyre állítására s annak állandó megmaradására tzélozó vitéz tselekedeteinket és mindenütt hathatós protectiot kérjenek. 3. Minden donatiokat és egyéb hasznos leveleket, mind in originali mind copialiter vigyenek el magokkal, és azokból az ország gyűlésének készítsenek egy fontos munkát minden szükséges deductiokkal, leg elsőben is adják elől nemes hajdú városoknak azt az állapottyát, a mellyben legelső meg nemesittetések alkalmatosságával helyheztettek, ezen állapotban meddig voltak, annak utánna szabadságaikon minémü sebek estek, mellyeknek orvoslásáért, jóllehet eleitől fogva sok fáradtságokat és költéseket tettek, de mind ez ideig is meg nem nyerhették, sőt napról napra nagyobb és majd elszenvedhetetlen, s végső pusztulásunkal egyben köttetett tereh hordozások alá vettettek. Legelső sebet azért ugy adják elő, hogy midőn a mi eleink szabadsággal és jószágokkal meg ajándékoztattak, az azokkal együtt járó nemesi juss is hozzá köttetett, hogy t. i. magok és maradékaik a közönséges adófizetéstől mentek lesznek, a mint hogy ezen szabadságban az 1685-ik esztendőig meg is maradtak, de még ekkor sem vettettek valóságos contributio alá, hanem mikor sokszor erejek felett is kívántak fejedelmeikhez és hazájukhoz hivséges szolgálatytyokat bizonyítani, a törökkel való hosszas háborúban, azon kivül hogy magok költségeken hadakoztak és azok ellen való segittségre 300 forintból álló kész pénzt adtak, annak utána is minden a magok önként stupa hívségből a királyt az akkori környül állások igy hozván magokkal, bizonyos summa pénzzel segítették, a honnat a következett, hogy mikor VI. Károly császár király szabadságainkat az 1725-ik esztendőben confirmálta, ezt az önként való segítség adást a közönséges adó fizetésének kötelességére által változtatta. Minthogy azért a mi nemesi szabadságunkhoz az adózás helyett vagyon kötve, hogy amikor az ország környül állása úgy hozza magával, annak védelmére fegyverrel szolgálylyunk, és iparkodjanak az ablegatus urak, hogy ezen adó fizetés nyakunkról le vétettessék, ezt vállalván e helyett, hogy valamikor a szükség és a környül állások ugy hozzák magokkal, erőnk és tehetségünk szerént a haza védelmére katonákat fogunk állítani. Második sérelme a szabadságunknak ez lészen, hogy mi mind a leg első, mind az után királyunk által kegyelmesen confirmáltatott donationk értelméhez képest az országban elől fordulható, mind rend szerént való, mind különös tereh viselések alól egy átallyában ki vétettettünk, ezen szabadságunkkal majd seculumig ditsekedhettek is eleink, és ámbár abban a tekintetben is azok, a kik eleink érdemeit vagy nem tudták, vagy tudni nem akarták, sok izben kívántak meg háborítani bennünket, de tsak ugyan kezünknél lévő királyi protectionalisaink erejével azon tereh viselésektől meg menekedtünk. Minek utánna pedig azok, a kik ezen szabadságunkat mind donationkból látták, mind magok is jól tudták, az örökké valóságra el költöztek, mások pedig a kik ezek hellyébe következtek, arról semmit sem tudtak, sem donatiónkat nem látták, valamikor tsak dolgainkhoz hozzá szóllottak, mindenkor ezen szabadságunk