Dankó Imre szerk.: A Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézete (Pécs) és a debreceni Déri Múzeum együttes tájkutatsái tudományos ülésének előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 17. Debrecen, 1972)

Babics András: A MTA Dunántúli Tudományos Intézete

1930-as évek közepétől kezdve végigpásztázták a hitleri Németország úgynevezett tudományos kutatói, nyílt titokként azzal a céllal, hogy a németség mindenfajta kisugárzását Délkelet-Európa felé is megállapítsák. Délkelet-Dunántúl gazdasági és szellemi kultúráját merész következtetésekkel vezették vissza a török kiűzése utáni évszázadban ezen a tájon letelepített németek tevékenységére. Területünket egyre gyakrabban említették Schwäbische Türkei néven. Tudtuk, hogy ezeket a kutatásokat nem a spontán tudományos érdeklődés diktálta, hanem a politikai, nagyhatalmi tendencia, amelynek első állomásai már a harmincas évek végén megjelentek Európa történetében. Az egyik legkritikusabb időpontban, 1940/41 fordulóján, a Horthyrezsim kultuszkormányzata megszüntette a pécsi egyetem bölcsészettudományi karát; oktató személyeit és intézeti berendezéseit Szegedre, Debrecenbe és Kolozsvárra telepítette át. Ezzel az amúgy is csonka egyetem elvesztette azt a karát, amelynek professzorai és tanszéki személyzete a karon képviselt tudományágak területén a tudomány fegyvereivel felvehette volna a harcot a nagynémet explorátorokkal szemben. A bölcsészeti kar eltüntetése eltüntette az utolsó jelentős szellemi akadályt is a hódítás útját előkészítő áltudományos tendenciák előtt. Területünk hazafias érzelmű intellektuális és közéleti elemei megdöbbenéssel álltak e kiszolgáltatottság előtt. Már 1941-ben felmerült annak a gondolata, hogy az elvesztett kar helyébe egy tudományos kutatóintézetet kell létesíteni. A terv csak 1943 tavaszán öltött testet. Néhány dunántúli megye és város részéről adományozott pénzen, a legnyomorúságosabb körülmények között, megszületett a Dunántúli Tudományos Intézet. Alapító igazgatójának, Szabó Pál Zoltánnak, a neves geográfusnak emlékét mindenkor szeretettel és tisztelettel őrizzük meg. Az intézet a kultuszkormány, az akkori vallás- és közoktatásügyi minisztérium felügyele alá került, s innen kapta státushelyeit, valamint minimális javadalmát is. Az intézetet 1955. február 1-én vette át az újjászervezett Magyar Tudományos Akadémia 7 tudományos kutatójával és 5 főnyi segédapparátusával, minthogy a profilírozott Művelődésügyi Minisztérium keretében az intézetet megfelelően elhelyezni nem lehetett. 1955-re intézetünk már rendelkezett olyan kutatási eredménnyel, amely ezt a megoldást lehetővé tette. A kutatás irányzata — természetesen — egészen más lett, mint amit 1943-ban megterveztünk. A nemzeti szocialista nagynémet kutatók irodalmi munkáiban kifejezésre juttatott következtetéseket a második világháború kimenetele arra a szintre szállította le, amelyet megérdemeltek. Olyan jellegű kutatásokat terveztünk ekkor, amelyeknek eredményeit az ország újjáépítésének szolgálatába lehetett állítani. Témáinkat igyekeztünk úgy meghatározni, hogy ezekkel ne csak a szaktudományi ágazatok fejlesztését szolgáljuk, hanem a gyakorlati élet, a társadalom igényeit is. Abban az időben, amikor az elmélet és a gyakorlat kapcsolatait és egységét ritkábban, emlegették, mint ma, telj es, ero vei ennek megvalósítására törekedtünk. Ez a tény szintén az alapító igazgató, Szabó Pál Zoltán érdeme, aki páratlan jó érzékkel vette észre a gyakorlati élet részéről elénk adott problémákat, illetve a

1

, tudományos eredményekben .rejlő gyakorlati lehetőségeket. Intézetünk helye a legújabban megszervezett akadémiai keretben a következő;