Dankó Imre szerk.: A Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézete (Pécs) és a debreceni Déri Múzeum együttes tájkutatsái tudományos ülésének előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 17. Debrecen, 1972)
Módy György: Az alföldi városfejlődés
Ott ugyanis ekkor már megszületett az a fajta várostörténeti kutatás, melynek ösztönzője lehet csak egy város történelme iránti érdeklődés, de ennek ellenére vagy jobban mondva emellett, általában a város mint települési, jogi, de döntően gazdasági funkciókban vizsgálandó egységes egész történetét kívánja feltárni és a történelmi folyamat egészébe elhelyezni. Természetesen az ilyen értelemben vett európai várostörténeti kutatás felett már ekkor a történettudomány különböző ágai, elsősorban a gazdaság- és társadalomtörténet, a településtörténet és több társtudomány, a régészet, művészettörténet, településföldrajz stb. együttesen bábáskodtak. Azok a korábbi magyar történeti munkák, melyek megkísérelték az általános vonatkozások vizsgálatát és az egész magyarországi városi életre, városi polgárságra vonatkoztatható következtetések levonását tűzték célul maguk elé, szinte kizárólagosan városaink kezdeti korszakával, városi lakosságunk eredetével foglalkoztak, említsük ezek közül Szalay József 1878-ban megjelent könyvét: Városaink a XIII. században. A lassan kialakuló magyarországi várostörténet szemléletére és módszerére pedig a jogtörténet, illetve később a művelődéstörténet nyomta rá a bélyeget. Századunk első éveiben Kováts Ferenc, a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle szerkesztője volt az egyetlen, aki a középkori magyar várostörténet kérdését a történettudomány akkori legkorszerűbb színvonalán vetette fel, vizsgálatait a középkori város gazdálkodásaira irányítva. A két világháború között a várostörténet, a magyar történetírás egészében periférikus helyzetbe jutott, a korábbi évtizedekhez képest a publikációk száma is csökkent. Néhány, elsősorban a magyarországi városok kialakulására és középkori történetére vonatkozó tanulmány szemléletében és módszerében is újat hozott. Szerzőik olyan alapvetést végeztek, melyre az 1950-es évek derekán új életre kelt várostörténet-kutatásunk biztosan támaszkodhatott. Referátumunk időben megszabott keret között is említenünk kell Mályusz Elemér 1928-ban német nyelven megjelent tanulmányát a magyarországi városi polgárság középkori történetéről. A korábbi, a várost elsősorban jogi alakzatnak felfogó szemlélettel szakítva a polgárságot társadalmi fejlődésében ragadta meg és vizsgálta. Az 1920-as, 30-as évekre esik a magyarországi városi élet kezdeteiről a német történettudománnyal, folytatott vita. A német várostörténészek úgynevezett kolonizációs elmélete szerint nemcsak hogy a Dunántúl és a Felvidék Árpád-kori városai német eredetűek, hanem az összes városunkat, olyanokat is mint Debrecen vagy Nyíregyháza, német telepesek alapították. Ennek az alapjában véve tudománytalan teóriának a cáfolata azért is nehéz volt, mert a magyar történettudomány, ha le is küzdötte a bevezetőnkben említett hamis szemléletet a magyarság, mint nem jellemzően városfejlesztő nép voltáról, elsősorban azokat a városokat vizsgálta, ahol a középkor során ténylegesen kimutatható volt a nyugati eredetű bevándorlás. Magunk is a Dunántúl és a Felvidék városaival foglalkoztunk s legtöbbet a középkori városaink eredete tekintetében kifejlődött vita során fordult a figyelem a tiszta magyar településű Alföld felé. Az országos történetírás szintjén Mályusz mutatott rá már idézett 1944. évi tanulmányában, hogy a középkorban az Alföldön igen komoly városi élet és polgárság volt s ez magyar eredetű. így érkezett el várostörténet-írásunk a kettős kérdés feltevéséhez,
