Dankó Imre szerk.: A Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézete (Pécs) és a debreceni Déri Múzeum együttes tájkutatsái tudományos ülésének előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 17. Debrecen, 1972)
Rúzsás Lajos: A piac- és a magyarországi városfejlődés
A Nyugat-Európában meginduló kapitalista fejlődés és az ipari forradalom 1790 és 1848 közt megnövelte a városok termelését, megnövelte a városok lakosságának számát. A kereskedelmi tőke itt ugyanis kezdett lassan átmenni az iparba. A megnövekedett városok élelmiszerekkel magukat ellátni már nem tudták. Tágítani kellett azt a kört, amely a városoknak élelmiszereket és nyersanyagokat szolgáltatott. Ahogy az ipari kapitalizmus szélesítette ellátó területét, Közép-Kelet-Európát, mint agrár és ipari nyersanyagszállítót lassan belevonta a piacba. Ettől kezdve igényelte a Lajtán túli, ill. az Elbán túli Európa Magyarország, Lengyelország, végül pedig Románia gabonáját. A magyar külkereskedelemnek a képe ezzel a XVIII. sz. végén megváltozott. Eddig az állat, majd a bor állott kivitelünkben az első helyen, most erre a helyre a gabona és a gyapjú tört fel. Középkelet-Európa gazdasági jelentőségét még fokozta az a körülmény, hogy a Napóleontól elrendelt szárazföldi zárlat következtében ideiglenesen és átmenetileg a gyarmatáruk is Középkelet-Európán keresztül jutottak el Nyugat-Európába. A kapitalizmus fejlődésének második fokozata megteremtette Kelet-Európában a kapitalizmus fejlődésének első fokozatát: a nyugati ipari kapitalizmus a középkelet-európai kereskedelmi kapitalizmust. 1 A kereskedelem terjeszkedéséhez elsősorban a vízi utakat használta fel. Ekkor ütött a dunai hajózás órája. „Az aranyember" „Szent Borbálá"-jához hasonlóan hajók százai hordták felfelé a Dunán Komáromba, Győrbe, Mosonyba, Pozsonyba és Bécsbe a Nyugatnak szánt középkeleteurópai gabonát. Ugyanígy úsztak felfelé a Visztulán Danzignak tartva a lengyel gabonaszállítmányok, hogy elérjék a Keleti-tengert, amelynek gabonakereskedelmét Thomas Mann Buddenbrook háza tette ismertté. A Dunához hasonlóan megélénkült a Dráva és a Száva hajóforgalma is. A vízi utak mellett nagy jelentőséghez jutottak a szárazföldi útvonalak, különösen pedig az, amely Bécsből Sopronon, Kőszegen, Varasdon és Zágrábon át az Adria felé tartott. A piacnak a terjeszkedése kihatott a magyar városok fejlődésére is. A magyarországi szab. kir. városok ennek hatása következtében a XVIII. sz. végétől 3 csoportra oszlottak: 1. Az első csoportba tartoznak azok a városok, amelyeknek kereskedelmi szerepe volt. E városok összjövedelmének 20-nál több százalékát a kereskedelem hozta. Természetesen — ahogy említettük — a kereskedelem mellett szerepet játszott gazdasági életünkben, de sokkal kisebb mértékben a mezőgazdaság is. E városok közé tartoztak: Győr, Komárom, Pest, Arad, Temesvár, továbbá Trencsén és Lőcse. Ugyan e városok közé tartozott, de már jelentősebb, kiterjedtebb agrártermeléssel (szőlőművelés, ill. pálinkaégetés) Buda. Esztergom, Sopron, Kismarton, Kőszeg és Eperjes. 2. A városok második csoportját azok a szab. kir. városok képezik, amelyekben a lakosság bevételének fő forrása az agrártermelés, volt. Természetesen e városoknak is volt kereskedelmük, de az agrártermelés mellett az összbevételüknek 20, vagy még ennél is kevesebb százalékát adta. 1. Hausherr Hans: Wirtschaftsgeschichte der Neuzeit. Weimar, 1955. Böhlaus Nachf. 421. p.
