Dankó Imre szerk.: A Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézete (Pécs) és a debreceni Déri Múzeum együttes tájkutatsái tudományos ülésének előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 17. Debrecen, 1972)
Varga Gyula: Az Alföld agrárnéprajzi kutatásának néhány kérdése
fel egy-egy ismert forráscsoport adatait (összeírások, dézsmajegyzékek, urbáriumok stb.), egyre gyakrabban hangoztatják a néprajztudománnyal való együttműködés fontosságát is. Ez a közeledés nyilvánvalóan hatást gyakorol a néprajztudományra is. s ma a legtöbb néprajzkutató munkásságában többé vagy kevésbé jelentkezik e modern történeti stúdiumok hatása. Ezt a keveredést segíti az újabbkori kutatások komplex szemlélete is. A modern tudományos gondolkodás komplex szemlélete nem jelentheti azonban a részstúdiumok összemosódását, hanem ellenkezőleg, az lenne törvényszerű, hogy a kutatások módszerekben, aspektusokban egyre inkább differenciálódnának. A néprajzosoknál azonban napjainkban mutatkozik bizonyos módszertani elbizonytalanodás. (Erre Barabás Jenő már 1961-ben rámutatott. Ethn. LXXII. 1961. 135—146. lap.) A gazdasági néprajz művelésének kétségtelenül nehézsége, hogy forrásokban, módszerekben elkerülhetetlenül érintkezik a gazdaságtörténet különböző részterületeivel. Éppen ezért egyre nagyobb szükség lenne egyrészről a néprajzi kutatási módszerek elméleti vitájára, másrészről a periferikusan folyó kutatások mind módszeresebb összefogására. (Erre elsősorban a Magyar Tudományos Akadémia hivatott, de szükség lenne a tájegységenként természetszerűen jelentkező kutatási centrumok szervezettebb és koncentráltabb támogatására.) A továbbiakban szeretnék foglalkozni a paraszti földtulajdon és földhasználat néhány kérdésével. Az agrár jellegű kutatások alapja, bármely tudományág felől közelítjük is meg, maga a föld, amelyen az emberek megtelepedtek, élnek és gazdálkodnak. A föld elsősorban mint geográfiai tényező ragadta meg a kutatók figyelmét. A részkutatások, forrásegyüttesek feldolgozásai területünkre vonatkozóan az utóbbi évtizedekben részleteiben tisztázták, de néprajzos aspektusból még nem összegezték az Alföld táji sajátosságait. Az alföldi táj geográfiai meghatározói, a síkság, az agyagos, szikes, homokos föld, a folyóvizek, vadvizek, mocsarak, a föld természetes flórája és faunája azonban csak a történelmi ismereteink tükrében magyarázzák a jellegzetes legelő-, rét-, mocsári, szántóföldi gazdálkodás formáit éppen úgy, mint — a táj végső meghódításával — a különböző kerti, szőlő-, gyümölcs-, zöldség- és öntözési kultúrákat. Éppen ezért hiányosak azok a néprajzi munkák, melyek a tájat statikusan szemlélik, hiszen éppen az utolsó száz esztendő alatt — amely korra a néprajz alapvetően épít — olyan döntő változások történtek, melyek a táj kultúráját alapvetően megváltoztatták. Elég itt a múlt században lezajlott nagy eszközváltási folyamatra utalnunk, vagy a mocsárlecsapolás, szikjavítás, homokmegkötés, öntözéses gazdálkodás megteremtésének hősi munkájára. Persze, a dinamikus szemlélet arról sem feledkezhetik meg, hogy az átalakulással kapcsolatosan korábbi kultúrák sorvadtak el (a mocsári gazdálkodás eltűnése mellett érdemes lenne felfigyelni egyes községek szőlő-, gyümölcs-, zöldségkultúrájának elpusztulására). Ez az átalakulási folyamat napjainkban az életformák teljességére vonatkozik s maga ez a folyamat rendkívül tanulságos problémákat vet fel. Bennünket azonban most elsősorban a föld mint a gazdálkodás alapja, mint tulajdont képező tárgy, mint termelési eszköz érdekel. Ennek
