Dankó Imre szerk.: A Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézete (Pécs) és a debreceni Déri Múzeum együttes tájkutatsái tudományos ülésének előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 17. Debrecen, 1972)

T. Mérey Klára: A helytörténetírás történelmi és módszertani problémái, különös tekintettel a délkelet-dunántúli mezőgazdaság-történeti kutatásokra

során — magánbirtoknak nyilvánított. (Sári pusztán pl. 63 jobbágyház és 14 jobbágytelek jutott gróf Hunyady birtokába, Karádon pedig több telkes jobbágy zselléri sorba süllyedt, amikor két pusztát a födesúr ma­jorsági birtoknak nyilvánított. Itt ez a tény olyan heves ellenállást vál­tott ki, hogy a községben éveken át foirt az elégedetlenség, amely az elköltözéstől a fegyveres ellenállásig a jobbágyság minden fegyverét felvonultatta.) Másutt a jobbágy nem kapott kevesebb földet, sőt — a holdakat 1500—1600 négyszögöllel számítva — még meg is toldották a jobbágyföldeket, ugyanakkor azonban az addigi jó, száraz és községhez közeli földek helyett nedves szántóföldeket juttattak nekik. Ez történt például a Széchenyi-uradalom egyes községeiben, amint ezt az egyik ügyvédi levél elárulja. A jobbágykézen levő szántóföldek minősége és mennyisége az egész megyében a megyei adóösszeírási ívekből kitetszően jelentékenyen csökkent, illetve romlott. így, miközben a telekszám és utána szolgáltatott robot jelentékenyen emelkedett, a szántóföld területe 1780—1828-ig 163 000 m. holdról 130 000 m. holdra, a rét 74 000 kaszás­ról (1 kaszás a föld minősége szerint 800—1200 négyszögöl volt) 58 000 kaszásra csökkent. S ha valakit még ezután is kétség gyötört, csak az 1828. évi országos összeírásnak egy, a megye alispánjának levéltárában fent maradt kimutatását kell megnéznie, amely községenként sorolja fel az úrbéri földbirtok csökkenésének mennyiségét 1767-től 1828-ig. További kutatás feladata volt annak megállapítása, mikor kezdődött egyes községekben a jobbágyok ellenállása. Volt, ahol közvetlenül az úr­béri birtokrendezés után még nem mutatkozott elégedetlenség, mert a jobbágyokat leszerelte a több föld, de utóbb, a közös legelő elkülönítése vagy az erdéhasználat kérdésében mégis összeütközésre került sor, s az akkor meginduló per folyamán sok egyéb régi igazságtalanság is fel­színre került. Mindenesetre az tény, hogy a telekszám gyarapítása 1846­ban a földesuraknak kerek számban 205 800 gyalog, vagy 102 900 igával végzendő robotnappal jelentett többet mint 1767-ben, noha az úrbéri föld mennyisége lényegileg kevesebb lett, mint amennyit a jobbágyok 1767-ben használtak. Ez a kép némileg ellentmond a ma történettudományunkban kép­viselt és kirajzolt országos képnek, s még nem ismerjük az eltérés okát. Meggyőződésem azonban, hogy a parasztság keserves és mély elkesere­dettsége mögött az ő történeti igazságuk ereje lappangott. Legyen szabad még egy harmadik kérdéscsoportot is kiemelnem a két forradalmi esztendő, 1848 és 1849 gazdaságtörténeti eseményei kap­csán. E két esztendő eseményeiről már sokat írtak, mégis maradt egy fontos gazdaságtörténeti probléma. Somogy megyével kapcsolatosan már az 1869. évi ún. földosztó mozgalom tanulmányozása során feltűnt ne­kem, hogy milyen rendkívül mély gyökerei voltak ott a szabadságharc­nak és Kossuth kultuszának. Megvizsgáltam statisztikailag, hogy mit adott a forradalom Somogy megye parasztjainak. S ez a felmérés igen érdekes eredményeket hozott. Mindenekelőtt kiderült, hogy az 1848. évi felszabadító törvényeknek az a felemás intézkedése, amellyel — többek között — a robotterhet és a telkek és házak utáni szolgáltatást válság nélkül eltörölte, az úrbéri jobbágynépességre vonatkozólag — de válto­zatlanul hagyta a szerződéses zsellérekre nézve — megyénkben az egész jobbágynépességnek közül 1/9-ed részét érintette (szám szerint 1351 há-

Next

/
Thumbnails
Contents